Hit

mit jelentenek a bibliai fogalmak?
keresés
leírás

A hit a nem látott dolgokról való meggyőződés, a remélt dolgok valósága. Biztos tudás arról, hogy amit Isten Igéje mond, az mindig, minden körülmények között igaz és megvalósul. A hit kifejezi az ember belső magatartását Isten felé.

Hit nélkül lehetetlen Istennel személyes közösségre lépni, Tőle áldást nyerni. A bibliai hit alapvetően Isten ajándéka, ami által az ember Isten igazságának részesévé válik.

A hit Istennek a Szent Szellem kenetével prédikált Igéje hallásából származik. Ezáltal a hallgató szívébe kerül a hit szelleme, amely képessé teszi őt arra, hogy higgyen Isten kinyilatkoztatott igazságaiban. A hit tárgya megvallás által lesz hathatós a hívő életében.

Az úgynevezett általános hiten kívül, amelynek jutalma az üdvözülés, a Biblia a hitről mint szellemi gyümölcsről is beszél, amely az Úrral való együttélés következménye a hívő életében.

Ezen kívül szól a Szentírás a hit ajándékáról is, mikor valaki egy kritikus helyzetben különleges módon tud hitet gyakorolni Isten Igéjében, és ezt Isten természetfölötti módon megjutalmazza.

A hit szellemi fegyver is: pajzs az ellenség támadásainak visszaverésére. A hitet növelni lehet Isten Igéjének hallása és megvallása, könyörgés, böjt és Szent Szellemmel való ima által.

kapcsolódó írások
Flaisz Endre: Vagy félsz, vagy hiszel (Új Exodus)Ruff Tibor: Isten az, aki igazzá tesz (Új Exodus)Finta Szilvia: Hit: az igazi szenvedély (Hetek)Ruff Tibor: Úton hazafelé (Új Exodus)2015. 04. 05. Vidám Vasárnap – A feltámadásba vetett hit valóságos alapja2014. 05. 25. Vidám Vasárnap – Hitben járunk2014. 05. 18. Vidám Vasárnap – A cselekvő hit2014. 05. 11. Vidám Vasárnap – Reménykedő hit2014. 05. 04. Vidám Vasárnap – A bibliai hit2014. 04. 27. Vidám Vasárnap – Ne légy hitetlen, hanem hívőMi a hit? Hogyan kell hinni a gyakorlatban?Évek óta szeretném érezni, hogy hiszek Istenben. Mit tegyek, hogy őszintén, tiszta szívből tudjak hinni?Az Ószövetség idején a törvény csak megigazította az embert vagy üdvözítette is? Ha betartották a törvényt, hová kerültek?A Bibliában több helyen olvashatjuk, hogy egyes emberek mások hite, imája miatt gyógyultak meg.Sajnos, eddig olyan életet éltem, mint egy tékozló fiú. De menteni szeretném, ami még menthető. Mit tehetnék?Úgy érzem, hogy életem nagyobb részében kellene a hit kérdéseivel foglalkoznom. Szívesen csatlakoznék gyülekezetükhöz, természetA megtérés az elindulás kezdete az üdvösséghez vagy az embernek már a megtérés pillanatától kezdve üdvössége van?