Jelenlegi hely

Egyházi hírek

Evangélium a város szívében
Hitélet

Evangélium a város szívében

2018. 09. 08.
| Morvay-Tóth Petra

Az apostolok által Efézusban – és más városokban – elért szellemi áttörések ma is minták arról, hogyan lehet egyes városok felett megtörni a szellemi erősségek uralmát. Az „erősség” kifejezés alatt más szóval „börtönt”, „erődítményt” is érthetünk. Ma egész kultúrák és nemzetek élnek ilyen sátáni börtönökben. A mi Istentől kapott feladatunk, hogy az ő erős fegyvereivel leromboljuk a gonosz erődítményeket és kihozzuk az embereket a fogságból. Németh Sándor szombati - szeptember 1. - igehirdetésének az összefoglalója.

ApCsel 19. - A börtönök lerombolása – gondoljunk csak a párizsi Bastille-ra – mindig a szabadságért vívott harcot jelképezte. A szellemi erősségek lerontásában azonban csak akkor tudunk hatékonyan részt venni, ha a saját börtönünk már le van rombolva.

Pál hatalmas áttörést ért el Efézusban, később viszont sajnos az ébredési hullám egy ponton megállt. Ezért nagyon fontos, hogy a hívők folyamatosan imádkozzanak az áttörésért, emellett pedig véghezvigyék azokat a szent cselekedetetek is, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az adott helyen Isten ereje felszabaduljon.

Az egyik legfontosabb dolog, amire az ébredésnek szüksége van, az, hogy olyan Szent Szellemmel felkent emberek hirdessék Isten országának evangéliumát, mint Pál. A hangsúly természetesen itt nem az elhívás mértékén van, hanem azon, hogy a hívők a Szent Szellem erejét ne csak a saját céljaikra használják, hanem szolgáljanak vele áldásként más emberek számára is.

A Szent Szellem elsősorban azért jött, hogy hiteles bizonyságtevővé tegyen minket Jézus Krisztus mellett.

ApCsel 1:8 - Felénk való szolgálatának az a fő célja, hogy olyan kegyelem közvetítő erővel tudjon felruházni bennünket, aminek következtében, amikor az evangéliumról beszélünk, az emberek szívébe beköltözik a romolhatatlan mag. Ez a mag a munkát elkezdve megszabadítja őket a halál szellemétől és elindítja bennük azt a kijelentés sorozatot, amiben megismerik Jézust úrnak, megváltónak és szabadítónak. A kijelentés által ők is azonosulhatnak Krisztus természetével, ennek gyümölcseként tud megvalósulni a szív és természetcsere.

 

 

Szív és természetcserére minden embernek szüksége van, mert az emberi természetet a bűn teljes mértékben megrontotta. Egyedül a jóakarat és a lelkiismeret maradt meg az emberben, ezek közül azonban egyik sem rendelkezik a jót végrehajtó erővel, mert megszűnt a kapcsolata azzal az élettel, ami az emberi szellemben eredendően lakott.

Az emberekben ezért többnyire csak a jó szándék és a rossz dolgok miatti belső vádlás nyilvánul meg. Ez a bűntudat és szomorúság viszont önmagában senkit nem képes jó emberré tenni, mert ebből az állapotból senki nem tud a saját erejével kilépni. Ahhoz, hogy valaki meg tudjon szabadulni, az első lépés, hogy befogadja az életébe a Názáreti Jézust, mint megváltót.

Az európai nemzetek az évszázadok során az evangéliumnak sokféle formájával, részletével találkoztak. Ezek a magvak a kultúrába bekerülve részlegességük ellenére is üdvös hatást gyakoroltak rájuk, eredeti állapotukhoz képest előrelépést eredményeztek.

Nekünk viszont már az evangélium minden igazságát az emberek elé kell tárnunk. Mielőtt az Úr visszajön, minden nemzetnek újra hallania kell, hogy Jézus a Messiás, Isten Fia, aki testben megjelent és ugyanabban a testben fel is támadt. Egy materialista kultúrában különösen fontos üzenet az, hogy a földi pályafutással nincs vége az életnek, hanem a sorsunk tovább folytatódik a mennyben, vagy a pokolban.

A mennyei életet egyedül Jézus Krisztus képes elhozni az embereknek, ő az egyetlen vallásalapító, aki meghalt, lement a pokolba és onnan fel is támadt.

A megtérés által minden vonatkozásban azonosulni tudunk Jézus Krisztus sorsával. Amikor megkeresztelkedünk, olyan szoros közösség jön létre Krisztussal, amit gyakran még a házasság sem tud elég hitelesen mintázni: a szívünk, személyiségünk összeforr az ő természetével, a jövőnk összekapcsolódik a sorsával.

Ha őt az Atya feltámasztotta, minket is feltámaszt, ha ő belépett az Isten dicsőségébe, mi is belépünk oda. Ha ő uralkodni fog a földön dicsőségesen, királyként és papként, mi is uralkodnunk majd vele. Erről szól az evangélium. A teljes evangéliumra adott helyes válasz pedig a teljes szívből való megtérés.

 

 

Amikor valaki a szívét feltétel nélkül átadja Istennek, annak az életében felszámolja a börtönt és megtanítja a Szent Szellem uralma alatt járni. Ebben az állapotban Krisztussal élni öröm, a bűnök elhagyása pedig semmiféle problémát nem jelent. Ha viszont az ember csak felemás módon adja át az életét Istennek, a keresztény élet nehézzé válik.

Minden cselekedet befolyásolja az ember szívének állapotát. A jó, hitbéli cselekedetek lággyá, könnyűvé teszik a szívet, felemelik Isten jelenlétébe.

Ha viszont valakinek bűn van az életében, az olyan, mint a kő: megnehezíti a szellemét és nem tudja felemelni az Úrhoz. A bűn sebeket ejt az ember szellemében és a lelkében is. Megtöri a lelket és kiöl a szívből olyan nemes kívánságokat, amikkel az ember a Teremtője után vágyakozik.

Ahhoz, hogy az Úr Szelleme össze tudjon kapcsolódni a miénkkel, nekünk is kezdeményeznünk kell Isten felé. Ezt úgy tudjuk megtenni, ha elfogadjuk magunkra vonatkozóan az ő értékítéletét. El kell ismernünk a felelősségünket és meg kell bánnunk azokat a tetteinket, amikkel áthágtuk Isten Igéjét.

 

 

Az ebből fakadó bánat és szomorúság nem teszi rosszá az ember szívét, hanem olyan döntést kezd el érlelni a benne, aminek az eredménye az Isten felé való odafordulás lesz. Ez a szomorúság és bűnbánat előfeltétele a személyiségben beálló belső fordulatnak. A korábbi, részleges evangéliumok nem tudtak teljes megtérést eredményezni, csak részleges kereszténységet tudtak létrehozni, ezért szükséges, hogy mielőtt Jézus visszajön a megtérés üzenete újra hirdetve legyen az egész világon.

Joel 2:12-14. - Joel próféta is felhívja a figyelmet arra, hogy az Úr napja előtt a hívők már nem élhetnek képmutató életet.

Az előző generációk a vallásos képmutatás minden szintjét kimerítették, a világnak és a nemzeteknek ezért most már hiteles kereszténységre van szüksége.

A megtérés során nem csak a ruhákat kell megszaggatni, a cselekedeteket részlegesen megváltoztatni, hanem meg kell tenni azt a belső fordulatot, ami során Jézus Krisztust egyedüli úrnak, elsőnek és utolsónak tesszük meg az életünkben. A keresztény világ egyre inkább kétfelé szakad. Akik őszinte szívből keresik és követik az Urat, az Isten kegyelme egyre erőteljesebben működik közöttük, akik viszont továbbra is képmutatóskodnak, egyre borzalmasabb dolgoknak lesznek kiszolgáltatva.

 

 

Nekünk is el kell döntenünk, hogy melyikhez akarunk csatlakozni. Nagyon fontos, hogy Magyarországon minél több hiteles keresztényt lássanak, ezáltal bizonyítékot kapjanak arról, hogy Jézus Krisztus feltámadt és közel van a visszajövetele.

Az evangelizálásban hosszú időn keresztül az üdvözség üzenetére tették a hangsúlyt, a kereszténnyé válás folyamatában ugyanakkor a Szent Szellemmel való betöltekezés sem elhanyagolható, sőt. Ez nem csak alternatíva, hanem megkerülhetetlen lépés, ami nélkül a hívő - az üdvözség elnyerése után - nem tud részesülni Isten többi kegyelmi ajándékából.

1. Kor 2. - Isten csodálatos ajándékokat készített azok számára, akik szeretik őt, ezek közé tartoznak a gyógyulások, csodák és még sok más dolog, amit a kereszténység évszázadokon át nélkülözött, mert a kegyelem közvetítését a Szent Szellem helyett tradíciókra, ceremóniákra bízta.

Az apokalipszis előtt Isten fel akarja öltöztetni az ő népét a kegyelem ruhájába. Mielőtt megrázná a világot, minden nemzetnek lehetőséget ad a kegyelem megismerésére, a jövővel kapcsolatos mennyei látás megszerzésére, hogy az előttük álló kihívásokat bölcs döntésekkel tudják majd kezelni.

Isten ítéletét mindig megelőzi a kegyelemnek egy nagyobb kiáradása.

Ez látható abban, hogy mielőtt Izraelt fogságba hurcolták volna, két nagy prófétát is küldött hozzájuk: Illést és Elizeust. Júda királyságában is olyan emberek szolgálata előzte meg az ítéletet, mint Ézsaiás, Ezékiel, Jeremiás, és még több más próféta.

 

 

A korszak végén viszont sokkal nagyobb megrázkódtatások jönnek a földre, mint az ószövetségi Izrael, vagy Júda életében, ez az oka annak, hogy Isten a Szent Szellem kiáradása által sokkal nagyobb kegyelmet fog felkínálni az embereknek, mint azelőtt valaha.

Akik ekkor nem hallgatnak az Úr hangjára, azok elengedik Isten kegyelmét és rossz oldalra keverednek. Ne tékozold el ezt a csodálatos időszakot. Az Istennel való találkozás olyan könnyű ma, hogy elképesztő fordulatok tudnak történni az emberekben.

Minden nemzetben bizonyságok felhői veszik körül Isten népét: bűnözőkből és prostituáltakból is szent emberek lesznek, és hirdetik Isten országának evangéliumát. Az egyháztörténelemben nem sok példa volt, hogy ilyen változások történjenek az emberek életében.

Ezért nekünk is bátran kell beszélnünk Jézus Krisztusról, semmi okunk sincs arra, hogy szégyelljük, hiszen ő a világmindenség legcsodálatosabb, legvonzóbb személye. Ő egy tökéletes ember.

Ahol őt felemelik, ő mindent magához vonz. Ő ma is ugyanazt az erőt árasztja magából, mint amikor Galileában, vagy Jeruzsálemben forgolódott.

 

 

ApCsel 19. - Efézusban Pál apostolt is rendkívüli csodák kísérték, mert Isten ereje teljes mértékben fel tudott szabadulni rajta keresztül.

A Szent Szellemmel való közösségben három szintet különböztetünk meg: a Szent Szellem bennünk van, miután betöltekeztünk vele; rajtunk van (ennek az intenzitása változó, mert a külső emberünk állandó mozgásban van, az érzékszervek révén a belső ember helyett gyakran a külső világ felé fordul, de újra és újra meg tud erősödni a Szent Szellem jelenlétében) és a Szent Szellem velünk is van.

Óriási kincs, hogy ma ilyen könnyedén be lehet lépni Isten jelenlétébe.

A 42.Zsoltár arról számol be, hogy a korábbi időkben ez még Isten emberei számára sem volt lehetséges ilyen mértékben, csak ízelítőt kaptak Isten dicsőségéből. - Zsolt 42.

Ma viszont néhány ihletett dal éneklése közben már érezhetjük, hogy megmozdul a Szent Szellem, csak annyit kell tennünk, hogy lágyan tartjuk a szellemünket, mert az Úr közel jött hozzánk. Ezt értékelnünk kell.

A dicséret feladata az, hogy ha már ezen a három szinten kapcsolatban állunk a Szent Szellemmel, akkor megvalósuljon egy negyedik szint is: az atmoszféra is megtisztuljon, kiszoruljanak belőle azok a szellemi erősségek, börtönök, amik akadályozzák, hogy a Szent Szellem, mint tűzfolyam, kiáradjon Isten népére. Efézusban ezen a területen is megtörtént az áttörés. - Ef 2:2

 

 

Azokat a börtönöknek, amik az embereket elnyomás alatt tartják Pál szerint két fizikai tartózkodási helye van: a levegőben és lázadó emberekben vannak. Ezek a szellemi erők az atmoszférát leuralva még az istentiszteleteken is érezhetően befolyásolják, gátolják a Szent Szellem kiáradását.

A csodatevő erők felszabadulásához elengedhetetlen, hogy az atmoszféra szabadon átjárható legyen a Szent Szellem számára. Amikor Jézusból kiáradt a gyógyító erő a vérfolyásos asszony testébe, az nem csak szellemi, hanem fizikai térben is történt.

Efézusban is azért tudtak olyan csodák történni Pál körül, azért tudott a kenet a ruhákon keresztül a betegekig eljutni, mert a város atmoszféráját a Szent Szellem uralta.

Az egyik erős fegyver az atmoszféra megtisztítására tehát a dicséret, de Pál Efézusban egy másik fegyvert is alkalmazott: hosszú ideig, minden nap hirdette az evangéliumot az utcán, beszélgetéssel meggyőzve az embereket az evangéliumról.

 

Az utcai evangelizálás sikerében három tényező is szerepet játszik:

Először is, olyan érvanyaggal kell felfegyverkezni Jézus Krisztus mellett az Ige alapján, amelyek képesek erőtlenné tenni az ellenérveket, előítéleteket és hamis valóság fogalmakat, majd képesek meggyőzni a vitapartnert az igazságról.

Konok és megátalkodott emberekkel természetesen nincs értelme vitatkozni, mert csúnya veszekedések származhatnak belőle, ilyenekkel nem kell elpazarolni az időt és az energiát. Pál az ilyen emberektől elkülönítette a hívőket.

Az elkülönülés azért fontos, mert másképp nem mennek előre a dolgok, hanem állandó vetekedés, civódás jellemezné a munkát - a jó vita viszont nem erről szól.

Sokan azt gondolják, hogy az elkülönülés azonos a nehezteléssel, erről azonban szó sincs. A felesleges konfliktusok elkerülésére igenis van helye az elkülönülésnek, adott esetben még Krisztus testén belül is.

Jézus elkülönítette a tanítványait Keresztelő János tanítványaitól, amikor vetekedés támadt köztük. Ennek ellenére, külön utakon járva mind a ketten betöltötték Isten akaratát.

Pál és Barnabás szolgálati kérdésekben különböztek össze, a közös szolgálatuk ezért nem működött tovább, így külön váltak, de továbbra is Isten szolgálatában maradtak.

Lót és Ábrahám esetében a siker és a növekedés tette szükségessé az elkülönülést. Ábrahám, hit embere lévén átengedte Lótnak a választás jogát, ezt követően viszont nem volt köztük kapcsolat többé. Egyikük sem neheztelt a másikra, egyszerűen különváltak.

Az evangelizálásban a második fontos dolog az, hogy képezzük magunkat és mindig magas szinten tartsuk a vitaképességünket.

 

Sok keresztény fél a vitatkozástól, pedig a vita nem azonos a veszekedéssel. Természetesen nem egymással kell vitatkozni, hanem rendszeresen le kell ülni olyan emberekkel beszélgetni, akik teljesen más értékrenddel, vagy világnézettel rendelkeznek, mint mi. Pál szenvedélyesen szerette az ilyen vitákat.

A harmadik fontos tényező a sikeres evangelizálásban az, hogy képesek vagyunk-e felkelteni, elnyerni az emberek bizalmát.

Az utca nagyon jó terep arra, hogy az ember állandóan tesztelje magát: mennyi idő alatt tudja felkelteni a személye az emberek bizalmát.

A városok utcáin gyakran nagyon sötét erők gyűlnek össze. Ahhoz, hogy Budapest atmoszférája könnyen átjárható legyen a Szent Szellem számára, fontos, hogy mindenhol, ahol tömeg van, hallhassák Isten országának evangéliumát.

Ha a gonosz erők visszaszorulnak a levegőben, olyan kenet fog felszabadulni, hogy a hívőknek nem kell erőlködniük azon, hogy mindenhova eljussanak. Ha valahova nem tudnak személyesen elmenni, akkor a nyakkendőjükön, vagy zsebkendőjükön keresztül is eljut a Szent Szellem ereje az emberekhez és kiűzi a gonosz szellemeket. Amikor viszont nincs benne az atmoszférában a kenet, a tárgyakon lévő transzferencia sem működik, és a keresztények is belezuhanhatnak a babonaságba.

Ezért fontos, hogy az atmoszféra tele legyen kenettel. Ehhez viszont újabb és újabb területeket kell meghódítanunk, és az embereket bátran meg kell szólítanunk, hogy Szent Szellem által meggyőzzük őket Jézus Krisztus és az evangélium igazságáról.

Megosztás


megosztás facebookon
megosztás facebookon

Kapcsolódó írások


Vidám Vasárnap
2018. 06. 08.

Az erősségek kifosztása

Egyház és társadalom
2018. 08. 18.

Az Egyház helyreállítása a korszak végén

Hitélet
2018. 11. 03.

A szexualitás nem tabu

Vidám Vasárnap
2017. 10. 11.

Vidám Vasárnap 2017. 10. 07.