Jelenlegi hely

Egyházi hírek

Az ajándék utat készít
Hitélet

Az ajándék utat készít

2018. 02. 24.
| Kollár Leila

"A Hit Gyülekezetét tekinti példának" - mondta az a négy afrikai fiatal, akik Budapestre utaztak föl, hogy a Szent Pál Akadémián tanuljanak. A napokban a kiskunhalasi Hit Gyülekezete vendégeiként meséltek magukról.

Flaisz Endre, a halasi gyülekezet pásztora az elmúlt évek során több missziós úton is járt az afrikai kontinensen. Útjai során ismerkedett meg a négy fiatallal, akik vágytak arra, hogy minél jobban elmélyedjenek a bibliai ismeretekben, de erre a körülményeik nem adtak lehetőséget. A Hit Gyülekezete missziós tevékenységén keresztül viszont ajtó nyílt számukra, hogy a Szent Pál Akadémia hallgatói legyenek, így bevállalva a több évnyi külföldön tartózkodást, a kulturális különbségeket, a magyar nyelv elsajátítását, lelkesen vágtak bele a tanulásba.

Az Ugandából érkezett Protasi nehéz körülmények között nőtt fel. Apja még fiatalkorában meghalt, anyja pedig magára hagyta egy családi csőd után, így hamar az utcán találta magát. Társai viszont folyton biztatták, hogy ennek ellenére tanuljon, így sikerült kijárnia az általános iskolát, majd továbbtanult. Több nyelvet is sikeresen elsajátított. 2011-ben egy pásztoron keresztül megismerte az Urat, majd beállt a gyülekezeti szolgálatokba, többek között a tolmácsszolgálatba is – így alakult, hogy mikor Flaisz Endre járt a gyülekezetükben, ő fordíthatta a helyi nyelvre Isten üzenetét. Protasinak nagy álma volt, hogy teológiát tanulhasson, s mikor Endre egyik szolgálat után megkérdezte tőle, hogy szeretne-e teológiát tanulni, a szíve hevesen verni kezdett és elsírta magát, mert annyira álomszerűnek tűnt előtte, hogy ez megvalósulhat. A fiataloknak saját példájából kiindulva azt üzente: „ha van bennetek egy vágy valamire, hagyjátok, hogy az kibontakozzon”.

A Guineai Köztársaságból érkezett Nathanael más körülmények között kapott elhívást Istentől. Ő keresztény családban nőtt fel, az apja, sőt a nagyapja is pásztor volt. Még fiatal korában kapott egy látást arról, hogy egy napon szolgálóvá fog válni, de ő ettől függetlenül élte a civil életét, többek között geológusmérnöki és informatikus diplomát is szerzett. Miután diplomáival visszatért apjához, hogy számot adjon eddigi sikereiről, apja elmesélte neki, hogy ő is kapott egy látást, amiben egy fiatal gyermek követi őt a szolgálatban, s úgy érzi, ez a gyermek ő. Bár Nathanaelt ennek ellenére tanult szakmájában helyezkedett el, az elhívás továbbra is ott motoszkált benne, s kérte Istent, ha valóban az Ő akarata ez, nyisson ajtót számára a Biblia megértésére, mert jelenleg nem alkalmas a feladat végzésére. Ezt követően apja egy magyar készítésű mobilapplikációt töltött le a telefonjára, amin keresztül sikerült a Hit Gyülekezetével felvennie a kapcsolatot. Nem sokkal ezután egy magyar csoport látogatott ki Guineába, s amikor Endre pásztor megkérdezte, szeretne-e valaki teológiát tanulni a gyülekezetükből, Nathanael örömmel mondott igent.

Francky és Jordy-Gael a Közép-Afrikai Köztársaságból érkeztek Magyarországra. Francky pásztorcsaládban nőtt fel, ennek ellenére több évre kiszakadt a kereszténységből. Miután újra elkötelezte magát és találkozott a Szent Szellem erejével, Isten szólt hozzá, hogy szolgáló lesz. Elmondta, a polgárháború rendkívüli káoszt hozott létre az országukban, tönkrezúzta s csonkává tette a családok nagy részét, sokaknak a szemük láttára gyilkolták meg a szüleiket. Ezért is rendkívül nagy szükség van Istenre, mert csak Ő tudja a mély törésvonalak általi békétlenséget helyreállítani. Az az ambíciója, hogy olyan gyülekezeteket hozzanak létre, mint a Hit Gyülekezete, ahol működnek a Szent Szellem karizmái, és a karizmatikus erők. Jordy-Gael is hasonlóképpen számolt be az ország állapotáról. Elmondása szerint a polgárháború ellehetetlenítette az emberek életét, hiszen az iskolákat, egyetemeket lerombolták, így ha valaki képezni szeretné magát, más országba kell utaznia. A fővárosban van a legnagyobb biztonság, a vidéki falvakban szó szerint macsétákkal gyilkolják egymást az emberek. Ez pedig további háborút szül, hiszen egy megtéretlen ember válasza egy családtag meggyilkolására a bosszú. Szüksége lenne az országnak arra, hogy a fővárosból vidékre eljuthasson az evangélium, de ellentmondásos módon kevesen mernek vidékre utazni. A 2013-ban kitört polgárháborúban nyolcezer ember vesztette életét, s azóta is rendszeresen gyilkolják a keresztényeket. Az ország egyébként rendkívül gazdag lehetne, hiszen a föld tele van ásványkincsekkel, de nincsenek megfelelő eszközeik arra, hogy ebből profitálni tudjanak. Emiatt a politikai vezetők korrupt módon kiszolgáltatják az országot más hatalmaknak.

A bemutatkozást követően a négy afrikai fiatal közös dicséretet énekeltek.

A képre kattintva, kérjük, tekintse meg a galériát!

Megosztás


megosztás facebookon
megosztás facebookon

Kapcsolódó írások


Egyház és társadalom
2016. 12. 13.

Ukrán fiatalok a halasi gyülekezetben

Egyház és társadalom
2017. 02. 24.

Örömtánc Afrika hátsó udvarában