Jelenlegi hely

Egyházi hírek

Dávid és Góliát
Hitélet

Dávid és Góliát

Németh Sándor augusztus 17-i prédikációjának összefoglalója

2019. 09. 26.
| Bálint Anna

Dávid és Góliát története közismert még a Bibliától független közegben mozgó emberek számára is, aminek oka, hogy túlmisztifikálták ezt a valós Bibliai eseményt, ami sajnos sok keresztényt is akadályoz abban, hogy a benne lévő üzenet kijelentéssé váljon számukra. A fiatal generáció számára különösen aktuális tanulmányozni Dávid harcát az ellenséggel, és tanulni abból, ahogy a kenet működéséhez viszonyult. Felkenetés nélkül ugyanis nem tudunk beállni az Istentől rendelt helyünkre és megfelelő módon végezni a szolgálatunkat, és mivel Dávid Isten álltal felkent, hű szolga volt aki rendkívüli sikereket ért el Isten dicsőségére, ezért érdemes nyomon követnünk az életét és tanulmányoznunk a már jól ismert történeteket is. Németh Sándor szombati prédikációjában pontosan ezt foglalja össze.

Az 1 Sámuel 17-ben találjuk meg azt a rendkívül izgalmas beszámolót arról, ahogy egy fiatal pásztorfiú szembeszáll egy hatalmas harcossal, aki Isten népét gyalázza. Krisztus Szelleme volt Dávidban, akit a 16. fejezetben kent fel Sámuel próféta, ami azt jelenti, hogy mivel bennünket is Krisztus kent fel az Ő Szellemével, ezért Dávid története és pályája egy ősminta számunkra. Isten a reálszférában szeretne minket edzeni és hatékonyan használni, amit Dávid életén is tisztán látunk a Góliáttal folytatott harcában.

 

 

Az első dolog, amit fontos figyelembe vennünk ahhoz, hogy megtaláljuk az elhívásunkat és küldetésünket Krisztusban az 1 Sámuel 17:17-20-ban szerepel, ahol arról olvashatunk, hogy Isai elküldte a legkisebb fiát, Dávidot a testvéreihez a harcba, hogy élelmet vigyen nekik és hírt hozzon róluk.

Dávid tehát engedelmeskedett az atyja parancsának és hasonlóan nekünk is követnünk kell ebben őt, mert így tudunk mi is áldasok lenni Isten népe számára.

Nem sanyargatnunk kell a közösségünket, hanem úgy kell tennünk, ahogy Dávid is tett: kenyeret és búzát vitt Isten népének és így tudott áldást jelenteni. A búza Isten Igéjét jelképezi, a kenyér pedig az életet, ezt kell közvetítenünk az Egyház számára, nem csak fogyasztóként élősködni rajta. Keresztényként nem helyes ha csak magunk körül forgolódunk, Krisztus nem erre hívott el minket, hogy a megtérésünk után elfelejtkezzünk arról a munkáról, aminek a gyümölcse a személyes üdvösségünk is.

 

 

 Dávid számára nem volt közömbös az sem, hogy Izrael a harcban és a szorongattatásban milyen nyomások alá került. Miután teljesítette atyja kérését, ahelyett, hogy hazament volna újra a juhokat őrizni, inkább sorsközösséget vállalt a küzdelemben Isten népével. Góliát nyomta el ekkor az Izraeli sereget, akinek a neve azt jelenti, hogy számüzetés, tehát egy olyan nyomorgató erőről van szó, amely el akarja venni az emberek szabadságát. A Sátán mindig azért jön hogy lopjon, öljön és pusztítson, de a keresztényeknek nem szabad közömbösnek lenni és aátengedniük magukat az ellenségnek.

Fontos, hogy működjön a bennünk a szellemek megítélése, hogy ilyen módon is meg tudjuk akadályozni az ellenség leuralását.

Nekünk tehát visszatartó erőként kell működnünk a földön, mint ahogy Dávid is az volt a népe számára. Mivel szellemi látása volt, meg tudta különböztetni a jót és a rosszat, valamint képes volt áldozatot hozni és szolgálni a harcban levő népet. Példaképként kell követnünk ebben Dávidot!

 

 

 Hasonlóan önfeláldozó életutat járt be Mózes, aki vállalta az Isten népével való együtt nyomorgást, ahogy azt a Zsidó levél 11: 25-ben olvashatjuk, így egy problémamegoldó, hatékony és felkent eszköze lett Istennek, akit tudott használni az izraeli nép felszabadításában és vezetésében. Megelégelte az elitben való forgolódást és a pompás életet, ehelyett vállalta a megszégyenített és elnyomott rabszolga néppel való sorsközösséget, mert tudta, hogy a jövő az övék és nem azoké, akik istentelenek és kérkednek a hatalmukkal és javaikkal. Isten velük szemben a senkiket választotta, hogy a valakiket megszégyenítse. Mózes tehát ezért lett egy szellemi óriás, akinek a szolgálata az üdvtörténetben nagyon erős jelentősséggel bír.

 Krisztus nyomorúsága sokkal dicsőségesebb mint a jelenvaló világ gazdagsága, mert a jövő az Úré és az Ő népéé.

 

 

 Visszatérve Dávid történetéhez, az 1 Sámuel 28-30-ban Eliáb, Dávid bátyja hergelte öccsét, hogy felesleges szóharcokba keveredjen vele, de Dávid ezt visszautasította, megtartva a békességet testvérével, és a feladatára fókuszált.

Számunkra is fontos tanúlságot hordoz ez a magatartás, hogy ne ragadjunk le apró problémáknál és ne bonyolodjunk bele az élet dolgaiba, hanem először Isten országát keressük, és minden más meg fog adatni nekünk amire szükségünk van!

Dávid sem azzal törődött, hogy vannak a juhai, és a testvére hogyan próbál rajta fogást találni és mivel sértette meg őt, hanem igyekezett hasznossá válni azon a területen, ahol a legnagyobb szükség volt rá. Nekünk is, akik el vagyunk hívva Krisztusban, a fő feladatunk és küldetésünk itt a Földön az Úr eljövetelének az előkészítése, és ha ezt keressük és ezt szolgáljuk, akkor Isten minden más biológiai igényünket be fogja tölteni, hogy azok ne vegyék el az időnket és energiánkat.

Nem jó magatartás, ha szeretünk áldozati szerepbe kerülni és konfliktusokat keresni, mert ezzel leblokkoljuk magunkat Isten munkájában és kikerülünk az Ő akaratából és tervéből.

 “Te azért a munkának terhét hordozzad, mint Jézus Krisztus jó vitéze. Egy harcos sem elegyedik bele az élet dolgaiba…”

 

 

 Pál Apostol is buzdít minket, hogy legyünk Jézus Krisztusnak jó vitézei és a munkának a terhét vegyük fel. Nem a fizikai élet munkájára érti ezt, hanem Isten munkájának a terhét kell hordoznunk, ami egy megállapodás Istennel, amelyben Ő megígéri, hogy minden másban gondoskodik rólunk.

Ezen felül pedig a Messiás uralmát kell előkészítenünk és várnunk, ahol már nem lesz jogtalanság, igazságtalanság, szegénység és nyomor, mert Jézus eltörli a gonoszt a Föld színéről, és  Ő fog egyedül uralkodni, minket pedig maga mellé helyez, hogy vele együtt kormányozzuk a földet! Ezért a jövőért kell nekünk elköteleznünk magunkat Isten népe és munkája mellett a biológiai szükségeinket pedig ráhelyezni hittel az Úr gondviselésére.

Ha az együtt nyomorgást vállaljuk Isten népével, akkor a dicsőségben is részünk lesz majd a Messiás uralmában. Dávid is olyan ember volt, aki a jövőbe vetett és hittel látta Izraelt. Hitt abban a szövetségben, amely Isten és a zsidók között volt, ezért volt olyan bátor, amikor az 1 Sámuel 17:26-ban az után érdeklődött, milyen jutalom illeti azt, aki legyőzi Góliátot.

Dávid tudta, hogy Isten olyan szövetségre hívta el őket, amelyben nem bukhatnak el még egy olyan nagy ellenséggel szemben sem mint Góliát.

 

 

Számunkra is hatalmas áldás az Istennel való közösség, mert ha ebben a szövetségben látjuk magunkat és így szállunk szembe az ellenséggel, akkor természetfölötti erő és győzelem áll mellénk a küzdelmekben. Ha viszont a szövetségen kívül, materialista módon tekintünk a problémákra, akkor könnyen elbukunk, mert ahogy Pál apostol is mondta, hogy nem test és vér ellen van nekünk tusakodásunk, hanem evilág gonosz erői ellen, akik szellemi lények, úgy nekünk sem a fizikai megoldásokat kell keresni, mert úgy nem a valós ellenséggel harcolunk. Ha Dávid így nézte volna a harcot amibe belecsöppent, akkor sosem állt volna ki Góliát ellen, mert fizikailag esélye sem volt egy több mint 3 méteres óriás harcossal szemben.

Ha a láthatókra nézünk, mi is könnyen eltántorodhatunk a küzdelemtől, azonban Jézus Krisztus vére álltal szövetségünk van az Atyával és megígérte, hogy a harcokban is mellettünk áll.

Bátran fel kell vonulnunk Isten népe, az Egyház mellet és nem elbújni a konfliktusok és támadások elől, ahogy Dávid sem vonult vissza, pedig megtehette volna. Ráadásul a környezete teljesen alkalmatlannak tartotta és nem akarták engedni a hatalmas óriás ellen harcolni. Dávid viszont nem a láthatókra nézett, hanem meg volt róla győződve, hogy az Úr vele van.

 Az Egyházra úgy kell tekintenünk, ahogy Jézus is, mint “megtartásra való népre”.

 

 

 Jézus nem olyan király, aki hagyja, hogy az Ő népe elvesszen, hanem gondoskodik az övéiről és megvédi őket a harcokban. Ha a bűnös királyok erre képesek voltak a történelem során, akkor Jézus, aki a királyok királya, még inkább megteszi értünk. Ezért nem szabad félnünk a Góliátoktól, akik számüzni akarnak bennünket az Egyházból, a Szent Szellemtől vagy Istentől.

Fel kell vállalnunk a harcot és a konfliktust Isten népéért az ellenségeivel szemben, ahogy ezt Dávid is megtette. Olyan jó pásztor volt, mint amiről a János 10:10-13-ban beszél Jézus, hogy gondja volt a juhokra és nem futott el mint egy béres. Olyan szolgálat ez, amely különböző mértékben minden keresztény feladata, megóvni a juhokat a ragadozóktól és nem tétlenül nézni ahogy a farkasok elrabolják őket és elszélesztik a nyájat. Meg kell erősíteni magunkat és ébernek lenni, hogy hatékony és jó pásztorok legyünk és megóvjuk azokat, akiket Isten ránk bízott.

 A harcban úgy tudjuk erősíteni magunkat és a hitünket, ha szem előtt tartjuk azokat a bizonyságokat, melyeket már Isten elvégzett az életünkben, vissza kell emlékeznünk a korábbi győzelmeinkre, ahogy azt Dávid is megtette az 1 Sámuel 17:34-37 fejezetekben, és Istennek tulajdonította a szabadulást az oroszlán és a medve markából, nem a maga erejének.

Elmélkednünk kell nekünk is a győzelmeken és Isten Igéjén, ígéretein, hogy a beszédében levő élet és szellem átjárja szívünket.

 

 

Amikor a múltunkon elmélkedünk, hogy az Úrral hogyan találkoztunk és hogyan vitte végbe a szabadítását az életünkben, akkor még tisztábban fogjuk látni a jövőnket Krisztusban. Isten az, aki a legjobban tudja, milyen sorsot szán a számunkra, előtte soha nem homályosodnak el az ígéretei. Minden embernek a sorsában van értelem, nem véletlenszerű vergődés a földi élet, pláne nem Krisztusban!

Amikor Dávid házasságtörést követett el, elhomályosult előtte Isten igazsága, de az Úr emlékeztette őt, honnan hozta ki és milyen sorsot szánt neki a jövőben. Nem vette el tőle az ígéreteket, hanem emlékeztette, hogy be tudja tölteni a Tőle rendelt sorsát. Amikor nyomás alá kerülünk és nem az aggodalmaskodásnak és a félelemnek adunk teret az elménkben és a szívünkben, hanem felhozzuk a bennünk levő bizonyságokat, akkor azok egyre jobban kitisztulnak előttünk, segítenek értelmezni az életpályánkat és a jövőnkről is egyre tisztább képet kapunk Krisztusban.

 

 

 A múlt győzelmeivel erősítsük a lelkünket a jelen megpróbáltatásaiban, és egy győztes jövő áll előttünk!

A harcban és a kenet hordozásában is egyaránt követendő példa Dávid, aki nem a Saul harci ruhájában vonult fel Góliáttal szembe, hanem azokkal a képességekkel és eszközökkel, melyeket az Úrtól kapott, ahogy azt az 1 Sámuel 17:38-40 fejezetekben látjuk. Akadályozta a járásban Dávidot a Saul ruhája, nem ugyanúgy kellett kűzdenie, mint a hadvezére. Tudomásul kell vennünk, hogy Isten ad számunkra kenetet a szolgálatra, nem úgy kell tehát erőt és bátorságot nyernünk, hogy más kenetét akarjuk magunkra venni és utánozni.

Vállaljuk azt a kenetet, amivel felkent bennünket a Szent Szellem, mert ha nem használjuk, akkor nem fog rajtunk működni! Más ember kenetébe nem tudunk szolgálni és mozogni. Higgyünk tehát abban, hogy amire Isten elhívott, arra megadja a megfelelő képességeket és erőt, hogy véghez tudjuk vinni azokat a feladatokat, melyeket velünk akar elvégezni.

 

 

 Miután Dávid levette Saul harci ruháját, lement a folyóhoz, amely a Szent Szellemet jelképezi és köveket gyújtött eszközül, amik a kijelentést jelentik, és így tudta végül legyőzni Góliátot.

Belőlünk is mint szellemi emberekből az élő vizeknek a folyamai ömlenek, és tele vagyunk rhémával, kijelentéssel, melyet fel tudunk használni az ellenséggel szemben. Miután pedig tele vagyunk Szent Szellemmel és kijelentésekkel, hasonlóan Dávidhoz, fel kell öveznünk magunkat az Ige megcselekvésére és a szellemi parittyánkkal, ami a nyelvünk, célba kell lőnünk, hogy eljusson oda Isten beszéde, ahova kell.

  A háborúban nem csak a támadás, hanem a védekezés is nagyon fontos.

A 44-ik versszakban Góliát szidalmazta Dávidot, de ő nem engedte be a lelkébe azokat a rágalmakat és romboló beszédeket, hanem megóvta az érzelmeit, értelmét és akaratát a hit palyzsával, így tudott egészséges és bátor maradni. Nem kell félni ezektől a negatív véleményektől és szidalmazásoktól, mivel Jézus is azt mondta, hogy boldogok vagyunk ha hazudoznak rólunk miatta, mert ugyan ezt tették a prófétákkal is, és így a mi mennyei jutalmunk is nagy lesz. Minél jobban félünk ezektől a szidalmaktól és rágalmaktól, annál jobban megfélemlítenek minket.

 

 

Dávid a negatív véleményekkel szemben a  hit beszédével védekezett. Meg volt róla győződve, hogy a Messiás mellete áll és az Isten népe iránti szeretet miatt került bele a harcba. Bátran és hittel állt meg Góliáttal szemben és végül az Úr győzelemre vezette őt. Ezután pedig elindult azon a pályán, amire Őt elhívta Isten. Tökéletes bibliai példakép Dávid előttünk a szolgálatot illetően, és abban is útmutatást ad atörténete, hogyan tudunk beállni az elhívásunkba az Úrban úgy, hogy a kenet is meg tudjon nyugodni rajtunk.

Megosztás


megosztás facebookon
megosztás facebookon

Kapcsolódó írások