Jelenlegi hely

Egyházi hírek

Az Úr Jézus tanítása az imádkozásról
Hitélet

Az Úr Jézus tanítása az imádkozásról

Első rész: A megszólítás

2019. 02. 07.
| Németh Sándor

Az Úr Jézus tanítását az imádkozásról a Mt. 6,9-13 és a Lk. 11,2-4 alapján ismerhetjük meg. A Lk. 11,1 szerint a tanítványok kérték Jézus Krisztust, hogy „taníts minket imádkozni”. A „Mi Atyánknak” is nevezett ima Jézus Krisztustól származik, és egyben a legtökéletesebb tanítás imáról, és egyben maga is egy imádság.

A hagyomány szerint az apostoli zsidó-keresztény közösségek naponta háromszor mondták el az Úr imáját az ószövetségi zsidó ima, a Semone eszré (tizennyolc áldás) helyett. Ez elsősorban közösségi ima, amely Krisztus Testének az összetartozását és egységét is kifejezte. De egyben tartalmazza a keresztények, mint egyének számára a legalapvetőbb és legfontosabb szellemi, lelki és fizikai szükségeikre vonatkozó kéréseket is. Az evangélium kétféle formában tartalmazza a Mi Atyánk imáját, a kettő között lényegi azonosság mellett különbségek is fennállnak.

Jézus Krisztus imáról szóló tanításában nagyon lényeges a kérések mellett azok sorrendje is.

Ez tükrözi a keresztény világszemlélet prioritását, az Atyának és a Fiúnak egységét, mindenekfeletti valóságát, mindenhatóságát, valamint Isten országának elsőbbségét az emberi és földi szükségekkel szemben, továbbá a láthatónak a láthatatlan világtól való szoros függőségét.

A hívőknek nemcsak imádkozniuk kell az Úr imáját, hanem szükséges azokról, mint az Úr Beszédéről elmélkedni is, mert ez ad ismeretet a legalapvetőbb szükségeinkről, valamint Istenről, mint Atyáról, továbbá Isten országáról és terveiről. Emellett megújítja, fejleszti a felfogásunkat, gondolkozásunkat a földi lét nyomorúságairól és megváltásának szükségességéről is, nem utolsó sorban pedig erősíti az Isten népe iránti szeretetébe vetett hitünket és a teljes megváltásra irányuló várakozásunkat, reménységünket.

Az Úr imája döntően a jövőről szól, ugyanis földi életünk minőségét is Isten országának való átadottságunk és a mellette való elkötelezettségünk határozza meg.

Vizsgáljuk meg most az ima tartalmát. Nézzük először is a megszólítást, mely eltér az ószövetségi imák megszólításaitól. Isten Atyaként való megszólítása a Názáreti Jézus szolgálatának és üdvözítő munkájának a lényegét és végcélját tartalmazza.

Jézus kortársai blaszfémiának vélték, hogy Jézus az Istent Atyának nevezi. Pedig ez az Újszövetség lényege és egyben a legnagyobb igazsága.

Az üdvözítő hit pontosan azt vallja Jézusról, hogy Isten Fia és a Messiás. Se az iszlám, se pedig a mai judaizmus nem ismeri el, hogy Istennek ténylegesen van Fia, aki Tőle született. Krisztus a kiüresítésben és a megfogantatáskor is Isten Fia maradt. Ezt a tényt az Ember Fia név sem negligálja, hanem ez Jézus Krisztus természetének két forrását és karakterét jelöli, ami elválaszthatatlan egységben testesült meg benne.

Jézus földi küldetésének legfontosabb célja, hogy Istent Atyaként megismertesse és megdicsőítse. Amikor Istent Atyaként szólítjuk meg, Jézus Krisztust is elismerjük, mint Fiút. Személye és üdvözítő munkája nélkül senkinek nem lenne joga Istent Atyának szólítania. Az Atya pedig Jézus Krisztus feltámasztása és a Szent Szellem kitöltése által igazolja a hívőknek, hogy Ő az egyszülött Fia.

Isten a világtörténelemben senki mellett nem tett ilyen szinten tanúságot, csak az Újszövetség alapítója mellett.

A Mi Atyánk megszólításnak a második nagy igazsága az, hogy ennek használatára csak a tanítványok jogosultak, akik a vízkeresztségben azonosultak Jézus Krisztus halálával, eltemetkezésével, feltámadásával, és igy részesültek a fiúság szelleméből, majd azután is az Úrban élnek, járnak és így a Jézus érdemeibe vetett hit által nevezhetik Isten Atyánknak. Ne felejtsük el, hogy biblikusan a „Mi Atyánk” ima Jézus Tanítványainak imája, akik az újonnan születés és a Krisztusban való életük által nyerték el a jogosultságot arra, hogy Istent Atyánknak szólíthatják meg. Ezt a megszólítást mások is használják jogcím nélkül, amikor azonban a tanítványok az Úr imáját mondják, egyben kifejezik azt is, hogy azonosulnak az Úr Jézussal, és elkötelezték magukat személye, műve és messiási programja mellett.

De arról se feledkezzünk meg, hogy a bűn és a bűnös életvezetés megszakítja és megtöri az „Atya és gyermek viszonyt”. „Hanem a ti vétkeitek választanak el titeket Istenetektől, és bűneitek fedezték le orcáját tielőttetek, hogy meg nem hallgatott.” (Ézs. 59,2) A bűnt ezért meg kell bánni, meg kell vallani és Isten „hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.” (1Jn. 1,9). A bűnbánó ima is az imádkozás egyik formája.

A megszólítás következő nagy igazsága az, hogy az igazi kereszténység nem független egyének összessége, hanem olyan élő szervezet, organizmus és közösség (koinonia), amelyben Krisztus él, és amelyben a tagok a testvériség spirituális és igei kötelékeivel kapcsolódnak egymáshoz, mint tagok a testhez.

A Bibliában Jézus az Atya megszólítást magára vonatkozóan egyes számban használta, de egyházára többes számban utalt.

A „mi” birtokos névmás pedig azt fejezi ki, hogy Isten újszövetségi népe „Istenfiúsági viszonyban” áll az Atyával, „akik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatából, hanem Istentől születtek.” (Jn.1,13).

Tehát a „fiúság” nem csupán jelkép, hanem az Istentől való tényleges származást tartalmazza. Így értelmezte Pál apostol is, aki így ír a tényleges hívőkről a Rómaiaknak szóló levelében: „Mert nem kaptatok szolgaság lelkét (szellemét) ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét (Szellemét), aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! Ez a Lélek (Szellem) bizonyságot tesz a mi lelkünkkel (szellemünkkel) együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, örökösök is: örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak: ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg.” (Róm. 8,15-17). A Galatákhoz írt levélben pedig az apostol azt hangsúlyozza, hogy a törvény uralmát Jézus Krisztus keresztmunkája következtében felváltotta a fiúság, az örökös nagykorúsága, amikor is a kiskorú örököstől eltérően nem csupán mindennek az ura jog szerint, hanem birtokba veheti és használhatja is az Isten javait.

Az Újszövetség népe elnyerte a „fiúságot.” A Galatákhoz írt levél harmadik fejezetben pedig a Szent Szellem így határozza meg Pál által a keresztény spirituális identitás fő alkotóelemét: „Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hít által.” (Gal. 3,26). Az Isten Igéje alapján élő hívőknek Krisztus Testével kapcsolatban reménységgel kell nézniük az egyház jelenlegi állapotát, ugyanis ez a jövőben pozitív változások sorozatán fog keresztül menni, mert a Test legfőbb építői Jézus Krisztus és a Szent Szellem, és Ők amit elkezdtek, azt be is tudják fejezni.

Az igazi egyház is kész lesz az Istentől rendelt időpontban, mint Noé bárkája.

Higgyünk abban, hogy e korszakban az egyház küldetése nem nyomorúságban levő, hanem dicsőséges állapotában teljesedik be.

„... Akitől az egész test, szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztetvén az Ő segedelmének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek a nevekedését a maga felépítésére szeretetben.” (Ef. 4,16).

Folytatjuk...

Németh Sándor tanulmányának bevezetője (Mindig imádkozni kell és meg nem restülni... ) itt olvasható

Megosztás


megosztás facebookon
megosztás facebookon

Kapcsolódó írások


Hitélet
2019. 04. 05.

Jézus kontra démonok

Hitélet
2018. 10. 06.

Út Krisztus jelenlétébe

Hitélet
2019. 02. 24.

Nem fog a varázslás Jákóbon