Jelenlegi hely

Egyházi hírek

A szelíd és a vad olajfa – 2. rész
Hitélet

A szelíd és a vad olajfa – 2. rész

Május 25-ei istentisztelet összefoglalója

2019. 06. 06.
| Megyesi Anna

A Rómaiakhoz írt levél 11. fejezete summás összefoglalót ad Izrael, az Egyház és a nemzetek üdvtörténetben betöltött szerepéről, az egymáshoz való viszonyukról és a köztük lévő különbségekről. Folytatjuk a fejezet korábbiakban elkezdett értelmezését Izrael botlására és jövőbeli szerepére vonatkozóan. 

Róm 11:15-36 - „Ha pedig a zsenge szent, akkor a tészta is; és ha a gyökér szent, az ágak is [azok]. (…) Ne kevélykedjél az ágak ellenében: (…) „Kitörettek [az] ágak, hogy én oltassam be.” Úgy van; hitetlenség miatt törettek ki, te pedig hit által állasz; fel ne fuvalkodjál, hanem félj; Mert ha az Isten a természet szerint való ágaknak nem kedvezett, majd neked sem kedvez.”

Jelen korszak a világ és Isten megbékéltetéséről szól, ami pünkösdkor, a Szent Szellem eljövetelével kezdődött. Jézus ekkor az egyházra bízta a megbékéltetés szolgálatát. Azonban sokak érzik már a szellemükben, hogy ez a korszak rövid időn belül le fog zárulni, és sor fog kerülni Izrael felvételére, ami elhozza a földre az élet korszakát, a Messiás uralmát, azaz a sabbat évezredét.

 

Isten Igéje világosan beszél arról, hogy a Messiástól két nép fog származni: az Egyház és Izrael.

Ő az idézetben említett „zsenge”, az első, aki föltámadt a halottak közül. Akik az ő feltámadott életéből részesültek, azok válnak a kovásztalan (bűn nélküli) tésztává, ami az Egyház. A gyökér szintén a Messiást jelenti, az olajág pedig maga Izrael.

Az igeszakaszban szerepel két nagyon fontos szimbólum: a vad- és a szelíd olajfa.

A szelíd olajfa termése a gazda számára hasznos és fogyasztható, míg a vad olajfának ezzel szemben nincs gazdája, vagy ha van is, akkor sem fogyasztható a termése.

A szelíd olajfa Isten országát és az azzal kapcsolatban álló népeket jelenti, elsőként Izraelt, a vad olajfa pedig az Istenhez nem tartozó nemzetek vadságát és kegyetlenségét szimbolizálja, melynek gyökere a bűn és a halál uralma - ami a Sátán királyságának a jellemzője.

 

 

A két királyság közötti különbségeket először Jézus tárta fel. Ézsaiás könyve a nemzeteket Isten szemében olyannak írja le, mint egy vízcsepp a vederben, vagy mint porszem, amely a tuhú-nál is alantasabb. (A tohú kifejezés először a teremtés előtti kietlen, puszta világ leírásakor szerepel, alaktalan, formátlan anyagvilágot jelent – a szerk. megj.)

Ennek oka, hogy a nemzetekben a bűn uralkodik, ami értéktelenné és értelmetlenné teszi a létezésüket, hiábavalóvá teszi az óriási civilizációkat.

A bűnben ugyanis nincs semmi jó, vagy értékes.

Ennek a felismerése ösztönzi a keresztény hívőket arra, hogy meg akarják menteni a vad olajfában élő embertársaikat.

Amíg a Messiás ki nem cseréli az emberek szívét, addig vadság, harag és kegyetlenség lakik benne. Csak ez a szívcsere teszi alkalmassá az embert arra, hogy a vad helyett jó gyümölcsöket teremjen. 

A gonosz szőlő munkások példázatában azt mondja az Úr hálátlan szolgáinak, hogy majd elvétetik tőlük az Isten országa és olyan népnek adatik, amely megtermi a gyümölcsét. A szelíd olajfában tehát csak olyan népek fognak bent maradni, amik meg tudják teremni Isten országának jó gyümölcseit. 

 

 

Mi Isten országa?

Isten országának jellemzői ezek: igazság, békesség, öröm és erő. Ezeket a Szent Szellem munkálja ki az emberben, ő ad kijelentést Jézus Krisztusról, ő hozza létre az üdvbizonyosságot és ő veszi el a halálfélelmet a szívünkből.

Ahol ezek nincsenek meg, azaz a Szent Szellem jelenlétét elvesztették, ott nincsen Isten országa.

A Szent Szellem nem marad meg ott, ahol őt elhagyják, mert az azt jelenti, hogy Jézus Krisztust is elhagyták. 

Ami az ószövetségi Izraellel történt tehát az egyház okulására van. Mert, ahogy a szelíd olajfa ágai kivágattak - és a helyükre be lettek oltva a vadolajfa ágai, hogy jó gyümölcsöt teremjenek -, ugyanígy a vadolajfa ágakat is ki lehet törni, ha elvesztik a termő képességüket.

 

Hogyan valósult meg a szelíd olajágak elvetése és a vadolajfa ágak beoltása? 

Jézus többször hangsúlyozta, hogy nem küldetett máshoz, csak Izrael elveszett fiaihoz. Ez a látás egészen az Apostolok Cselekedeteinek 10. fejezetében leírt eseményekig érvényben volt, amikor is Kornéliusz házában megtörtént az első megtérés pogány háttérből.

Péter prédikálására a Szent Szellem leszállt a házra és a karizmái is működésbe léptek. A jelenlévők ebből az eseményből még nem vontak le hosszabb távú következtetést, csak tudomásul vették a jelenséget, mint valami kivételes és furcsa esetet. A zsidó-keresztények ekkor még nem értették, hogy mit is vetít előre ez az esemény, hanem Pál szolgálatának kibontakozásával lett világossá igazán, hogy a pogányok megtérésével Istennek nem az a célja, hogy őket is beolvassza Izrael közösségébe, hanem valami újat, egy új népet akar létrehozni. 

Pál ekkor, a kisázsiai Antiókhiában prédikálva figyelmeztette a zsinagógában levő zsidókat, hogy ha továbbra is ellenállnak Isten akaratának, akkor az evangelizálás iránya meg fog változni. Ez volt pünkösd után az első nagy figyelmeztetés, amely az irányváltást jelezte. Korinthusban ezt még egyszer megerősítette, s kijelentette, hogy az új irány a nemzetek felé van. A fordulat véglegesen Pál Rómába érkezésével teljesedett be, amikor az evangelizálás egyértelműen a nemzetek elérését célozta meg.

 

 

Így kerültek be a vadolajfa ágai a szelídolajfába, így részesülhettek a fa gyökeréből és zsírjából, hamarosan az első gyümölcsöket is elkezdték megteremni a nemzetek között. Az evangélium rövid időn belül elkezdte kifejteni rendszerváltó, kultúrát átformáló és kultúrateremtő befolyását.

Az első nemzeti szintű megtérés Örményországban volt, de az evangélium üzenetének Európában is nagyon termékeny hatása volt. Ezért fontos megadni a tiszteletet a keresztény kultúrának, amelynek árnyékában ennek a kontinensnek a népei felnövekedtek és a mai napig túlélnek. 

A kevélység azonban kizárja a hitet - mert a hit alárendeli magát Isten igéjének, míg a kevélység pont onnan szakít ki – ezért figyelmezteti Pál a római és korinthusbeli gyülekezeteket is, hogy ne kevélykedjenek „a szelíd ágak ellenében”.

Pál nem mondta, hogy Izrael el lenne vetve, csak botlásról beszél, míg a keresztényekkel kapcsolatban valóban kijelenti, hogy a hitetlenségük miatt el fognak esni - mert előre látta azt, hogy a korszak végén kétféle egyház lesz: egy parázna és egy igaz egyház.

Lesz egy olyan tömegekből álló egyház, amely el fog szakadni a zsidó-keresztény kinyilatkoztatástól, ez az, amit János a szellemi Babilonnak nevez.

Parázna pedig csak az lehet, akinek már van egy szövetségi viszonya, amelyet megszegett. Izraelt is paráznának mondta Isten, de ott csak botlás volt, míg a parázna egyháznál már elesés lesz.

 

 

Meg kell értenünk ezért az Isten jószívűségét és a keménységét.

Isten jószívű az engedelmeskedő hívők felé és kemény a hitet elhagyó lázadók felé.

Lehetetlen dolog az Istennek hit nélkül tetszeni. A mai lázadó kornak az a hazugsága, hogy az Isten irgalmából kiveszik a hitet, mint előfeltételt és mindenkit elhitetnek a hamis evangélium tanításával.

Pál viszont azt mondta, hogy féljünk Isten keménységétől. A humanizmus olyan emberek számára hirdeti az irgalmat, akik szögegyenest ellene mennek Isten Igéjének, teljesen figyelmen kívül hagyják rendelkezéseit. 

Zsidó 10:26-29 - „Mert ha szándékosan vétkeztünk, az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnökért való áldozat… Aki megveti a Mózes törvényét… irgalom nélkül meghal… mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, aki az Isten Fiát megtapodja, és a szövetségnek vérét, mellyel megszenteltetett, tisztátalannak tartja, és a kegyelemnek Szellemét bántalmazza?”

Az újszövetség megtörésének a büntetése sokkal súlyosabb, mint az ószövetség megtörésének a büntetése.

 

 

A kitöretett szelíd ágak vissza lesznek oltva

Jézus a zsinagógában felállva Ézsaiás könyvéből „hirdette ki” programbeszédét, az eredeti versnek akkor azonban csak az első felét olvasta fel a megbékélés időszakára vonatkozóan. Ez volt az első eljövetelének a célja, míg a második eljövetele az Úr bosszúállásának napját fogja elhozni, amikor végre igazságot szolgáltat népének, Izraelnek.

Ézs 61:3 - „Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nekik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett…”

Ez az ígéret már nem az egyházra vonatkozik. Az egyház a mennyei Cionhoz járult és annak eljegyzettje, Izrael azonban özvegy állapotban van, mert a férjétől elszakadt. Erre a korszakra vonatkozik Hóseás két gyermekének, Rukhámának és Amminak a neve, valamint a parázna asszony leültetése és hosszú ideig várakozása, míg senkié nem lesz. Ezek a szimbólumok Izraelt jelentik özvegyen, gyászolva, epekedve és várva, hogy visszajöjjön az Úr dicsősége Jeruzsálembe.

Az ítélet és bosszúállás pedig azokra a nemzetekre vonatkozik, amelyek az utolsó időszakban ellenállnak Izrael bibliai nemzetté válásának.

 

 

Róma 11:25 - „Mert nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai ezt a titkot, hogy magatokat el ne higgyétek, hogy a megkeményedés Izraelre nézve csak részben történt, ameddig a pogányok teljessége bemegy.”

Pál egy titokként nevezi meg a kijelentést, miszerint Izrael számára az érzéketlenség egy időszakos, véges állapot. Az érzékenyítés időszaka már elkezdődött, mert Izraelben megjelent egy érdeklődés az újszövetség, Jézus személye és Izrael jövője iránt. Az érzéketlenség idejének korlátja pedig a „nemzetek teljességének” bemenetele Isten országába.

Jakab apostol három szakaszra osztotta ennek a korszaknak az üdvtörténeti eseményeit: (ApCsel 15.)

  1. Isten népet gyűjt az ő nevének, ez az Egyház.
  2. Visszatérve felépíti Dávid leomlott sátorát, ez Izrael helyreállítása.
  3. Végül pedig a nemzetek maradéka is meg fogja Istent keresni, amiben Izrael lesz Isten eszköze.

Az utóbbi két szakasz a korszak végén fog megvalósulni.

Amikor visszatér a Messiás, Izrael úgy megtér az Úrhoz, hogy soha többé nem szakad el tőle, Isten félelme és ismerete állandó marad a szívükben. Erről prófétál Jeremiás könyvének 31. fejezetében.

A középkorban az a nézet uralkodott, hogy Isten véglegesen elvetette Izraelt a bűnei miatt, ez a helyettesítési teológia. (Ennél már csak az iszlám helyettesítési teológia rosszabb, amely átértelmez vagy tagad mindent az ószövetségből.)

 

 

Az igazság azonban az, hogy Isten maga ígérte meg Izrael számára, hogy az elvettetése nem tart örökké, hanem helyre fogja állítani, ezzel szemben a nemzeteknek viszont nincs ilyen szövetsége, Isten nem tett ilyen ígéretet, ezért országunk jövőjének alakításában a miénk a felelősség.

Mi vagyunk Magyarország reménysége, a juh-nemzetek közé való besorolása és az ezeréves királyságba való bejutása azon múlik, hogy felvállaljuk-e a harcot a bibliai igazságok és Izrael ügyének támogatása mellett.

Izrael Állam újraalakulásának köszönhetően ma már sokan elfogadják, hogy Isten helyreállítja őket, de az sem mindegy, hogy ezt hogyan fogja megtenni. A történelmi egyházak azt vallják, hogy a megtért Izrael nem önálló nemzetként, hanem a többi nemzettel együtt az Egyházba tagozódva fog bemenni az ezeréves királyságba, és egységes lesz az emberiség.

Ez hamis tanítás, mert a következő korszakban is lesznek különbségek az emberiségben, annak ellenére is, hogy Jézusban meglesz az igazi integráció, Jeruzsálem központtal.

Az ezeréves királyságban is meg lesz a három közösség közti különbség: lesz Izrael, lesz Egyház és lesznek Nemzetek. 

 

Ézs 66:7-8 - „Mielőtt vajúdott volna, szült, mielőtt fájdalom jött rá, fiút hozott világra. Ki hallott olyat, mint ez, ki látott hasonló dolgokat? Hát egy ország egy nap jön-e világra, és egy nép egyszerre születik-e? Mert vajúdott és meg is szülé Sion az ő fiait!”

E rövid igerészletben két különböző szülés eseményeiről beszél Ézsaiás. Izrael első szülése fájdalom és vajúdás nélkül történt, amikor megszületett közöttük a Krisztus, a nép nagy része nem eszmélt rá, hogy ő volt a Messiás. Izrael második szüléséről viszont már azt mondja a próféta, hogy fájdalommal szüli meg Sion az ő fiait. Ez az esemény Izrael újjászületése, ami egyetlen nap alatt történik meg. Ennek az előképe volt 1948. május 14-én a modern Izrael kikiáltása. Ugyanígy fog megszületni egyetlen nap alatt a szellemi-nemzeti Izrael.

A Rómabeliekhez írt levél 11. fejezetének konklúziója tehát, hogy amíg Izrael az Úrral járt, a nemzetek engedetlenek voltak és Izrael engedetlensége miatt kerülhettek be Isten irgalmába a nemzetek.

Isten irgalmassága végül visszafordul Izrael felé és ők is irgalmat fognak kapni.

Ez Isten differenciált irgalma: Isten minden nemzet számára beosztotta az időt, hogy melyik korban lehet lázadni, és melyik korban fognak irgalmat kapni. Ezért tehát igaz az, amit Pál apostol mond, hogy Isten „mindenkit engedetlenség alá rekesztett”, hogy ez által legyen felmagasztalva Isten irgalmassága, aki mindenkin könyörült.

 

 

Megosztás


megosztás facebookon
megosztás facebookon

Kapcsolódó írások


Németh Sándor a Patmos Book&Caféban
Hitélet
2017. 09. 22.

Facebook live Németh Sándorral (#2)

Egyház és társadalom
2018. 11. 08.

A tradíció kritikája

Egyház és társadalom
2018. 09. 30.

Készülj fel az Úr napjára!