Tized

mit jelentenek a bibliai fogalmak?
keresés
leírás

Az ember jövedelmének tizedrésze, amit az ember Isten céljaira, Isten számára különít el. Mindezzel a hitből történő cselekedettel az ember kifejezi, mind az élete, mind az életében felhalmozott javai Istentől származnak: Isten az igazi tulajdonos, az ember mindent ajándékba kapott. 

Az ember elismeri továbbá, hogy a financiális javak nem kerültek Isten helyébe, nem a pénze az istene, hiszen képes lemondani annak egy részéről. Ahogy Jézus is kijelenti, hogy senki sem szolgálhat két úrnak, Istennek és a Mammonnak egyszerre (Máté 6,24.), ennek megfelelően a hívő ember ilyenkor prezentálja, hogy továbbra is a megfelelő helyet biztosítja Isten számára az életében.

A tizedfizetés első előfordulása a Bibliában Mózes I. könyvének 14. fejezetében található, mikor Ábrahám tizedet fizetett Melkicedeknek, Sálem királyának mezopotámiai, fosztogató csapatok legyőzéséből származó zsákmányból. Ábrahám unokája, Jákób fogadást tett atyái Istenének, mikor testvére elől Mezopotámiába menekült és álmot látott. Felébredve oltárt épített és megígérte, minden jövedelmének tizedét Istennek adja. A tized intézménye megtalálható a Tórában is, amelynek megfizetése kötelező érvényű volt, Izrael fiainak mezőgazdasági terményeire (mind a földművelésből, mind az állattartásból származó javakra) vonatkozott. Izrael fiai között a tized Lévi törzse szükségeinek a fedezetére szolgált, hiszen ők szakrális feladatokat láttak el az ókori Izraelben, így a honfoglalás után nem is kaptak külön földterületet a többi tizenegy törzzsel ellentétben, ahonnan bevételük származhatott volna. A léviták is fizettek tizedet, a többi törzs által beszolgáltatott tized tizedrészét Áron fiainak, a főpapi család tagjainak adták.

Az Újszövetségben – mindezek jegyében – a tized a lelkészek fizetésére, Istent szolgáló személyek szükségeinek betöltésére szolgál. Az egyház, azon belül a gyülekezetek egyéb kiadásait (istentiszteletek, rendezvények sikeres lebonyolítása, mindehhez szükséges technikai háttér, evangélium hirdetéséből és egyéb missziókból, karitatív tevékenységekből származó költségek stb.) nem a tizedből biztosítják.

A Biblia alapján azonban a tized nem csupán e célt szolgálja, hanem a hívő monetáris területen történő fejlődését, előrelépését is biztosítja. Isten ígéretet tett Malakiás próféta könyvében, hogy aki ezen a területen Isten Igéjének előírása szerint cselekszik, annak a tizedfizetés anyagi területen bekövetkező áldást, a szükségből az elégségbe, majd a bőségbe való eljutást fogja jelenteni.  Isten ebben az esetben védelmet, biztonságot garantál, vagyis a különböző átkok és csapások elhagyják, elkerülik a hívő életét, a megszerzett áldásokat pedig Isten dicsőségére tudja használni, továbbá meg tudja őrizni az elért anyagi szintet, nem következik be visszaesés vagy elszegényedés. 

kapcsolódó írások
Ruff Tibor: Lehetnek-e gazdagok a keresztények? (Új Exodus)Németh Alexandra-Németh Szilárd: Hitre hangolva (Új Exodus)Hallottam a prédikációját arról, hogy Jákob milyen ígéreteket tett Istennek, és hogyan küzdötte le ezek által a nehézségeket az életében. A kérdésem az, hogy Jákob hogyan, mivel és kinek fizette a tizedet?