Tanúságtétel

A tanúságtétel elsősorban is az Igazság képviseletét, annak kinyilvánítását jelöli — a világ és embertársaink előtt.

Az eredeti görög kifejezés a μαρτυρεω [martüreó], jelentése tanúskodni, tanúbizonyságot tenni [vlki mellett], bizonyítani [vlmit]. Ebből jön egyébként a mártír szó is, amivel azokat a hitvalló keresztényeket szokás jelölni, akiket a hitük miatt öltek meg; noha a kifejezés etimológiája úgy általában a hitvallókat jelöli. Az eredeti szöveg ugyanazt a kifejezést használja mind Jézus Krisztusnak az Igazságról való tanúskodása (pl. Ján. 8,14; 18,37), mind a tanítványok tanúságtétele kapcsán (Ján. 15,27), de abban az esetben is, amikor a Szentléleknek a hívőkben tett bizonyságáról ír (Ján. 15,26 vö. Róm. 8,16).

Jézusról azt írja az Ige: ,,jött tanúbizonyságul, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higyjen õ általa.”  (János 1,7) Magában a világban  ugyanis - ahogy köznapiasan is szokás mondani - valóban nincs igazság — pontosabban maga a nagybetűs Igazság eredendően nem eleme a világnak; ezért volt szükségszerű, hogy közvetítés révén mégiscsak megjelenjen: Isten Fia Jézusban megtestesülve hozta el — erre utal az idézett szövegszakasz is. Feltámadása során az Igazságot az egyházra bízta, hogy mennybe menetele után is fönnmaradjon az általa a világban megkezdett munka folytonossága.

Isten népének feladata és felelőssége egyaránt, hogy megőrizze és egyúttal képviselje azt, amit Jézus Krisztus rá hagyományozott — vagyis hűséges sáfárként, egyrészt védelmezze a torzulásoktól (eretnekségek), másrészt kinyilvánítsa azt, vagyis hirdesse a népek között. Isten uralma eljövetelének, valamint az azt megelőző nagy nyomorúság és antikrisztusi kor eljövetelének feltétele egyaránt hogy az evangélium hirdetve legyen az egész Földön (Máté 24,17), és a nemzetek közül megtértek száma teljessé legyen. (Róm. 11,25)

A közösségi szinten történő képviselet mellett a tanúságtételnek van egy személyesebb vonatkozása is. Amint Jézus mondja ,,Valaki azért [meg]vallást tesz én rólam az emberek elõtt, én is [meg]vallást teszek arról az én mennyei Atyám elõtt”. (Máté 10,32) Az egyén felelőssége tehát, hogy Isten Fiába és a bibliai Kinyilatkoztatásba vetett hitét elismerje, megvallja (az eredeti kifejezés szerint ugyanazt mondja) — ez magának a megtérés aktusának is alapja: fennszóval történő kinyilvánítása annak, hogy a továbbiakban már nem a bűn felé, hanem Isten felé szolgálunk.

A tanúságtételnek azonban életvitelszerűnek kell lennie egyúttal: a keresztény, úgymond, bizonyságot tesz azokról a csodákról, melyekkel Isten beavatkozott az életébe megszabadítva őt különféle krízis-hekyzetekből, betegségekből és egyebekből. 

Cselekedetek is tanúskodnak. Jézus az Atya Nevében végrehajtott cselekedetei is mellette, illetve messiási volta mellett hivatottak tanúskodni. (Ján. 10,25 vö. Lukács 11,48) A keresztények szilárd hitükkelés reménységükkel,életvitelükkel, beszédükkel, mások iránt való készségességükkel kell, hogy - úgymond - hiteles bizonyságok legyenek azok előtt, akik felé szogálnak, vagyis a nem-hívők előtt.