CIONIZMUS

mit jelentenek a bibliai fogalmak?
keresés
leírás

A cionizmus egyetlen mondatban összefoglalva annyit jelent, hogy a zsidóság visszatér ősei földjére, amit a keresztények és zsidók hite szerint a mindenható Isten ígért meg nekik.

A kifejezés a Cion (ןוֹיּצִ) szóból ered, mely a Biblia egy gyakran használt szava, 156 előfordulása ismeretes az Ószövetségben. A Cion egy hegyet jelöl Jeruzsálemben, melyet Dávid városaként is szokás emlegetni. Délről a Hinnom-völgy határolja, Nyugatról a Tyropoeon, azaz, ahogy Flavius nevezte, a Sajtkészítők völgye, a völgy túloldalán a Nyugati-hegy. Ciontól keletre az Olajfák-hegye, ahol az Apostolok cselekedetei beszámolója szerint Jézus az égbe emelkedett. Az Olajfák hegye és Cion között található a Kidron-völgye, ahol a Kidron patak is folyt, ami a város vízkészletét jelentősen növelte. Délen található Dávid királyi palotája, északon pedig a Templom állt. A zsidóság életében a hegynek különösebb jelentősége egészen Dávid idejéig nem volt, habár Ábrahámot, a zsidóság ősatyját ezen a hegyen tette próbára Isten, de a Biblia Dávid király idejéig csak egyszer említi, sőt a honfoglalás körülbelül 300 évig nincs a hegy és a hegyet körülvevő város, Jeruzsálem Izrael kezén. Dávid foglalta el, s jelentősége abban áll, hogy Isten ezt a helyet mutatta meg Dávidnak, ahova Templomot építhet, s ahonnan áldozatokat mutathatnak be neki (2Sám. 24,19-25.). Vagyis ez lett az egyetlen földi kapcsolódási pont, ahol ember és Isten, a természetes és a természetfeletti világ találkozhat. Innentől kezdve rengeteg prófécia foglalkozik Cion helyzetével, nemcsak Izrael életében betöltött szerepével, hanem jövőbeni státuszával is. Isten jelezte ezen próféciákon keresztül, hogy az új világban is kiemelt szerepet szán Jeruzsálemnek, továbbá Cionnak, amely továbbra is az Isten és ember közti kapcsolat fő színtere, s Isten dicsőségének lakhelye lesz. A cionizmus – legalábbis spirituális része - történelmi előzményeinek a fenti események tekinthetőek.  

A POLITIKAI CIONIZMUS

A politikai cionizmus célja, hogy a világ különböző országaiban élő zsidóság visszatérjen ősei földjére, s az ókori királyság helyén megalapítsák a modern Izrael államát. Szellemi atyja Herzl Tivadar, magyar származású zsidó újságíró, aki a bécsi Neue Freie Presse tudósítójaként tanúja annak, miként aláznak meg s fosztanak meg rangjától egy zsidó származású katonatisztet Párizsban, továbbá miként éled újjá az antiszemitizmus a felvilágosult Franciaországban. Ez az eset váltja ki annak a mozgalomnak az elindulását, melynek fő célkitűzése egy nemzeti otthon létrehozása a világ különböző pontjain élő zsidóság számára az egykori Izrael területén.

A SZELLEMI CIONIZMUS

A szellemi cionizmus célja szintén a Cionba való visszatérés, hiszen a Biblia szerint Isten Ciont jelölte ki a dicsősége lakhelyének. Ez nem mást jelent, minthogy a Messiás a második eljövetele után ott fog lakni, ami egyúttal azt is eredményezi, hogy Cion lesz a világ szellemi központja. Ennek értelmében oda fognak felmenni mind a nemzetek, hogy hallgassák Isten Igéjét, ezenfelül Cionból fog kiáradni Istennek az a dicsősége, ami a nemzeteket is megbékélteti egymással, megtörténik az általános leszerelés, amit Ézsaiás próféta könyvének második fejezete tartalmaz (Ésa. 2,2-4.). A fegyverekből mezőgazdasági eszközöket készítenek, és egy hatalmas felvirágzás lesz a földön, békének, örömnek, igazságnak a korszaka jön el.

Kiemelendő, hogy a Messiás második visszajövetelének feltétele Izrael államának a létezése. Így – ha a cionizmusnak csak a természetfeletti jellegét vizsgáljuk –, akkor kijelenthető, hogy a cionista mozgalom a világot és magát a Közel-Keletet is készíti fel az Úr visszajövetelére. A jelenség sok más vetületétől eltekintve (amely nyilván tartalmazhat ellenmondásokat) egyetemes reménysége egyben az emberiségnek, hiszen nem más jelent, mint Isten dicsősége, sekínája Jeruzsálembe történő leköltözésének az előkészítése. A keresztények és a zsidók hite alapján mindez megoldja Izrael helyreállítását és nemzetek megváltását is.

kapcsolódó írások
A vég kényszerít minketGóg és Magóg fiaiMiért lett szitokszó a cionizmus?Izrael útja az Úrhoz Magyarként hogyan viszonyuljunk a cionizmushoz? Tulajdonképpen mi a cionizmus lényege? Miért van az, hogy ez a szó a legtöbb ember számára pejoratív tartalmú kifejezés?A zsidógyűlölő Hámán, akinek az identitása a gyűlöleten alapult, egész családjával együtt pusztulással végezte. Mi a véleménye az Izrael- és zsidóellenes véleményeket hangoztató, magukat keresztényeknek valló emberek nézeteivel kapcsolatosan?Mi az oka a zsidógyűlöletnek, miért volt holokauszt, ha ők Isten kiválasztott népe?Nem tűrhető tovább a palesztin népet ért agresszió. A cionista gyilkosokat el kell ítélni! Ez már mindennek a teteje! Eddig és ne tovább! Á. Tibor református presbiter.A végidőkben Magyarország milyen végkifejletre számíthat? Hiszen Herzl Tivadar, aki a cionista mozgalom elindításával sokat tett a modern Izrael államának létrehozásáért, magyar származású volt. Sőt, már 1861-ben, 36 évvel a Herzl által szervezett Első Ci