ÁLDOZAT

mit jelentenek a bibliai fogalmak?
keresés
leírás

A bűnbeesés miatt létrejött szakadékot Isten és ember között csakis áldozattal lehet áthidalni. A bűnök következménye a halál és a kárhozat. Ennek kikerülése érdekében az embernek a bűneiért engesztelést kell bemutatnia Isten felé. Élet tud életért engesztelés lenni, ezért fontos, hogy a bűnökért vér áldozatot mutasson az ember be. A Bibliában bűnért való áldozat mellett találunk hálaáldozatot, ételáldozatot, égőáldozatot, vétekért való áldozatot.

“Mert a testnek élete a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt néktek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért, mert a vér a benne levő élet által szerez engesztelést.” (3Móz. 17,11.)

Első előfordulását Ádám és Éva bűnbeesése után találjuk. Ekkor Isten kiűzte őket az Édenből és csinált nekik bőr ruhákat. Nyilvánvaló, hogy a bőr ruhákhoz állatokat kellett Istennek levágnia. Ezzel az állat vérének kiontásával szerzett Isten engesztelést az ember lázadásáért.

AZ ÓSZÖVETSÉGBEN

Az első ember, aki helyes áldozatot mutatott be az Ábel volt. Vele szemben Kain gyömölcsökből vitt ajándékot az Úrnak, amit Isten nem fogadott el véresáldozat hiányában.

Az Izraelnek adott törvényben rendelte el Isten, hogy áldozati rendszerekkel tiszteljék. Ennek fő helyszíne először a sátor majd később a templom volt, ahol erre alkalmas oltárokon papok mutattak be áldozatokat. Illetve egy évben egyszer a főpap Jom Kippur ünnepén mutatott be az egész népért bűnért való áldozatot.

AZ ÚJSZÖVETSÉGBEN

Az ószövetségi áldozati rendszer csak egy ideiglenes megoldást tudott nyújtai az emberiségenek. Állat vére ugyanis nem egyenértékű az emberi élettel, vérrel. Az állatáldozat csupán előképe volt az újszövetségi áldozatnak. Amit Jézus Krisztus mutatott be földi élete végén. Ő minden emberért meghalt, és életét feláldozta azért, hogy azoknak akik elfogadják engesztelésül lehessen. Jézus bűnmentes életét tudjunk átvenni a vérének elfogadásával. Így lehet az újszövetségben igaz emberré válni. 

kapcsolódó írások
Derek Prince: EngesztelésMindennapi áldozatEgyetlen, mindenre kiterjedő áldozatMiért kell Istennek áldozat? (Applikáció)