Jelenlegi hely

Egyházi hírek

Szegénység és gazdagság
Hitélet

Szegénység és gazdagság

2018. 07. 06.
| Morvay-Tóth Petra, Morvay Bátor

Nagyon fontos, hogy az anyagi életünk is a Szent Szellem uralma alatt álljon. Isten számára a pénz és a megélhetés nem idegen terület, hanem épp ellenkezőleg Jézus már az evangéliumokban is bizonyította, hogy a valaha élt legjobb "pénzkereső", ma pedig mint mennyei főpap támogatja azokat, akik a munkában nemcsak az emberi erőre, hanem a kegyelemre is támaszkodnak. Németh Sándor június 30-ai, szombati üzenetének összefoglalója.

Isten szemében a láthatatlan világ nincs elválasztva a láthatótól, hanem szoros összefüggésben állnak egymással. Az evangéliumok számos anyagi csodáról is beszámolnak, amik arra mutatnak, hogy a megváltás által Isten nem csak szellemi javakat osztott meg velünk, hanem anyagi áldást is. A Messiás visszajövetele soha nem látott bőséget és jólétet fog hozni az emberiség számára. A föld olyan termőerőre tesz majd szert, amire a történelem során soha nem volt példa. Az aranykort tehát nem a múltban kell keresni, hanem a jövőben fog bekövetkezni. Ebben a boldog aranykorban ugyan olyan bőség lesz a földön, mint a mennyben. Az ebbe vetett hitünket soha nem szabad elveszíteni, még akkor sem, ha a gazdasági helyzet instabil.

 

A hit mindig Isten Igéjén áll, nem pedig azon, amit látunk. Ez által már most, itt, a földön is tudunk részesedni az eljövendő világ javaiból.

A Bibliában a szegénység és a gazdagság egyaránt szerepel pozitív és negatív értelemben is. A pátriarkák korában a gazdagság első sorban az Isten Igéjének való engedelmesség gyümölcseként jelenik meg, míg Salamon után jellemzővé válik a mások elnyomása által szerzett gazdagság. Ezt pedig Isten nem nézi jó szemmel. A Mózes által rendelt „elengedés törvénye“ alapján az eladósodott zsidó szolgákat hétévente, az elengedés évében fel kellett szabadítani, hogy újra lehetőséget kaphassanak a felzárkózásra, talpra állásra.

 

 

Salamon idejében kereskedelmi integráció jött létre Föníciával. Ez a hálózat gyakorlatilag sokkal nagyobb földrajzi kiterjedésű volt, mint amit a tudósok eredetileg gondoltak, mondhatni, a föníciai kereskedelem volt a mai világkereskedelem atyja. Az így szerzett mesés gazdagság következtében a gazdag réteg viszont elfeledkezett Isten Igéjéről és a gazdaság pogány alapokra helyeződött. Az uralkodó osztály a saját érdekeit kiszolgáltatott társai rovására kezdte érvényesíteni és az elengedés törvényét figyelmen kívül hagyták, a társadalom pedig egyre inkább kettészakadt. Nagyon sok zsidót ezzel rabszolgasorba taszítottak és megfosztották őket a helyreállás esélyétől.

Júdea és Izrael bukásában nagy szerepet játszottak ezek az anyagi visszásságok, ugyanis a fogság időtartamát Isten az elhanyagolt szombat- és jubileumi évek alapján határozta meg.

Az igazi szabadság az, amikor a társadalmi rendszer nem akadályozza az egyéneket abban, hogy az Istennek való engedelmesség eredményeként anyagi jólétre tegyenek szert, a hívőknek ezért állandóan arra kell ösztönözniük a hatalmat, hogy a gazdasági reformokkal lehetőséget teremtsenek az embereknek a szegénységből való kitörésre.

 

 

A gazdagság és szegénység kérdését az Újszövetség is árnyaltan látja. Míg a gazdagság egyes esetekben Isten áldása egy ember életében, úgy a Mammon szolgálatában szerzett gazdagság elidegeníti az ember szívét a Mindenhatótól, hiszen senki sem szolgálhat egyszerre két úrnak. A Mammon egy természetfeletti személy, aki az anyagi javak, a pénz fölött uralkodik.

A pénz szerelme az emberi szív legnagyobb ellensége, megkeményíti a szívét a megváltás igazságaival kapcsolatban és közömbössé teszi őt a környezetében élők szükségei felé - ahogyan  például a gazdag ember is közömbös maradt a szegény Lázár felé.

Bizonyos élethelyzetekben a gazdagság Isten szolgálatától is elválaszthatja az embert. A döntés völgyében gyakran a pénz, a vagyon visszatartja az embereket Isten követésétől, megakadályozza abban, hogy engedelmeskedni tudjon (pl. a gazdag ifjú története)

 

 

A gazdagság akkor is negatív értékű, ha hedonista életmódba vezet. Lukács evangéliuma beszél a bolond emberről, akinek jól megy az üzlet, de közben elfelejtkezik az élete végességéről.

A Biblia alapján Isten ítéletének a jele az, amikor az emberek a vég idején kincsgyűjtéssel vannak elfoglalva és nem veszik észre, milyen időben élnek.

A szegénység az Ószövetségben első sorban negatívumként szerepel, többnyire ítélet, vagy átok következménye. A Példabeszédek könyvében gyakran szerepel a lusta ember, aki nem szeret dolgozni, kerüli a munkát. Az ilyen emberről mondja Pál apostol, hogy: aki nem akar dolgozni, az ne is egyen.

Akkor is rossz és gonosz a szegénység, amikor tékozló életmód következménye.

A magyarországi szegénység elsődleges oka nem a társadalmi elnyomás, hanem az, hogy rengeteg ember tékozol, vagy kicsapongó, parázna életet él.

A paráznaság, alkohol, kábítószer és különböző függőségek szintén szegénységet hoznak létre. Ezek mellett az okkultizmus és a bálványimádás is szegénységbe dönti a társadalmat. Ezek térhódításával szemben a kereszténységnek fel kell venni a küzdelmet.

 

 

A Názáreti Jézus keresztmunkájának része a szegénységből való megváltás is. Az Édenben még minden adott volt arra, hogy Ádám és családja jólétben éljenek, viszont a bűnbeesés miatt a munka hiábavalóvá vált. Olyan erők kezdtek el működni, amelyek az emberek erőfeszítéseit és annak a sikerét akadályozzák, ezért az embereknek sokat kell szenvedni ahhoz, hogy megszerezzék a létfenntartáshoz szükséges javakat, de még ennél is nagyobb kihívás lett az, hogy az ember tisztességes módon juthasson hozzá az anyagi jóléthez.

A bűn egyik következménye tehát, hogy a munka eredményessége kétséges, ezért a munka területén is szükségünk van a megváltásra.

A hit mindig Jézus Krisztus kereszthalálának igazságain áll. Ha ezt megérti az ember, rájön arra, hogy nincsen magára hagyva a munka területén, hanem rábízhatja magát Isten gondviselésére.

2.Kor.8.9. - Szabadítsd fel a hitedet Isten Igéjében. A Názáreti Jézus gazdag lévén szegénnyé lett értünk, hogy mi az ő szegénysége által meggazdagodjunk. Ez az igazság soha nem veszítette el az érvényességét, akkor sem veszíti el, ha még ötezer évig tart is ez az időszak. Hit nélkül pedig lehetetlen dolog Istennek tetszeni. Hittel el kell fogadnunk azokat a dolgokat, amiket a Szent Szellem kijelentett. Így vette el rólunk Isten a bűneinket és adott új természetet. Ugyanígy működik a gyógyulás üzenete is. Az Ige bemegy az ember szívébe, majd ahogyan elfogadja és hittel megragadja, úgy egészséget hoz létre a testében.

 

 

Ugyanígy működik a hit az anyagi életben is. Ne akkor higgyél a gazdagság ígéretében, amikor már olyan gazdag ember leszel, mint Soros György.

Ne várd, hogy majd akkor hiszel, amikor gyáraid, ingatlanjaid és jobbnál jobb autóid lesznek. Akkor kell hinned, amikor ezekből semmit nem látsz, csak Isten mondja, hogy elvette a szegénységedet azért, hogy bővelkedő életet élhess.

Az evangéliumban szereplő csodák mind azt mutatják be, amit Isten tenni akar az életünkben. Meg akar gyógyítani, amikor betegek vagyunk és meg akarja tölteni a hálónkat, amikor nem fogtunk semmit. Jézus ezekről mind példát adott a számunkra. 

Ahogyan Jézus Krisztus legyőzte a Sátánt, a Halált és a Pokolt, úgy a 12 négyzetméteres albérleted és a 20 éves trabantod felett is hatalma van arra, hogy többet és jobbat adjon neked. Megnyitotta az ajtót számodra, hogy kitörj a szegénységből és bőségben, jólétben éljél. Isten sosem vonja vissza az ígéreteit, neked viszont hinned kell abban, amit mond. Még akkor se aggódj, amikor sokaknak elkomorul az arca és pesszimistán néznek a gazdasági folyamatokra.

 

 

A Biblia alapelve, hogy Isten áldásait kizárólag papi közvetítő szolgálatok által lehet megkapni. Jézus Krisztus, az egyház főpapja sokkal dicsőségesebb és hatékonyabb, mint a törvény által rendelt főpapok. Izraelben Jóm Kippúr volt az év legfontosabb napja. A főpap bement Isten dicsőségébe és rászállt a sekina, ami továbbáradt a népre is. Tudták, milyen fontos az, hogy az Úr támogassa őket mindabban, amit csinálnak: a földművelésben, az állattartásban, a kereskedelemben.

Ahhoz, hogy ez az áldás gyakorlati módon, rendszeresen megnyugodjon a keresztények életén is, elengedhetetlen a főpapunkkal való folyamatos, személyes kapcsolat.

 

1.Móz.14. 18-24. - Ábrahám története ősi előképe annak, ahogyan Krisztusban az anyagi élet területén is szövetségben élhetünk Istennel. A tized ennek a szövetségnek sarkalatos pontja, amit nem emberek találtak ki, hanem ez Isten igéjének egyik legnagyobb igazsága, ami alapja a sikeres anyagi élethez. Sálem királya Ábrahámnak kenyeret és bort hozott, ami a főpappal való úrvacsorai közösség első előfordulása a Bibliában.

Ábrahám a Magasságos Isten főpapjának fizetett tizedet, ezzel pedig elismerte a Mindenható tulajdonjogát a vagyona fölött. Ez tehát nem egy törvény által hozott rendelet volt, hanem a hit szövetségének része. 

Nehémiás idejében óriási probléma volt, hogy az Isten házában nem léviták voltak, hanem oda nem való emberek. Izrael fiai nem vitték be az áldozni valót, így ennek következményeként a léviták elmentek dolgozni és a tehetségüket máshol kamatoztatták. A törvényben viszont meg van határozva, hogy kiknek kell képviselni az embereket Isten előtt. Az elhívással rendelkező emberek általában nagyon tehetségesek, akik nem azért „menekülnek“ bele Isten szolgálatába, mert semmire sem jók, hanem azért, mert Isten erre elhívta őket. Az egyházak nagy problémája, hogy tele van alkalmatlan emberekkel. Az az igei, ha az egyházban tehetséges és kiváló emberek szolgálnak, akik a társadalom bármely részén megállnák a helyüket. Intellektuálisan - Jézust leszámítva - az egyik legzseniálisabb képességekkel rendelkező ember a történelemben például Pál apostol volt. Az ő személyében Isten egy kiváló embert hívott fel, de hozzá hasonlóan Apollós, Barnabás, Márk és az orvos, Lukács is mind kiváló emberek voltak. Nagy áldás, ha ilyen tehetséges emberek szolgálják az evangéliumot. Ehhez viszont jól kell működnie az egyház-finanszírozási rendszernek.

 

A közösségi érdekeken túl a személyes anyagi életben is hatalmas áldást jelent a tizedfizetés. Malakiás könyvében Isten maga mondja, hogy bátran próbáljuk meg őt ezen a területen és fizessünk tizedet, ő pedig ránk árasztja a természetfeletti áldását.

Megosztás


megosztás facebookon
megosztás facebookon

Kapcsolódó írások