Jelenlegi hely

Egyházi hírek

Készülj fel az Úr napjára!
Egyház és társadalom

Készülj fel az Úr napjára!

Szeptember 22-ei istentisztelet összefoglalója

2018. 09. 30.
| Morvay-Tóth Petra, Morvay Bátor

Isten szuverén akaratából rendszeresen kapcsolatba lép az emberekkel, hogy kifejezze feléjük irgalmát és kegyelmét. A Messiásnak, Jézus Krisztusnak három korszakváltó megjelenéséről beszél a Biblia, amelyből kettő már megtörtént esemény, a harmadik - a történelem fináléja - pedig még előttünk áll. Az erre való felkészülés, a megszentelődés folyamata a keresztény élet központi eleme, mert csak szentségben és igazságban állhat meg az ember Isten előtt. Németh Sándor szombati - szeptember 22. - igehirdetésének összefoglalója.

2.Móz 19:10-20 Az első nagy krisztofánia a Sínai-hegyen történt, amikor Isten kivezette Izraelt az egyiptomi fogságból és leszállt a hegyre az ő dicsőségében. E találkozás során Isten törvényt adott, és szövetséget kötött egy egész néppel.

A közel 3500 évvel ezelőtti eseményt a zsidóság minden peszach alkalmával, mint történelmi eseményt ünnepli és nagyon fontos, hogy ezt mi, keresztények is így lássuk.

Ennek a megjelenésnek a célja az volt, hogy rámutasson az Isten és az emberek természete között tátongó hatalmas, áthidalhatatlan szakadékra: az emberi természet romlott, Istené viszont szentség, dicsőség és emésztő tűz - ezért a két természet egymással teljes mértékben összeegyeztethetetlen.

Ezért parancsolta Isten Mózesnek, hogy tartsa távol a népet a hegytől, amikor leszáll az ő dicsősége. Ő ugyanis nem azért jött, hogy elpusztítsa az embereket, hanem azért, hogy egy képet adjon a két természet közötti lényegi különbségről.

 

 

Az ószövetség során ez a távolság állandóan jelen volt Isten és az ember között, Istennel való személyes közösségről ezért ebben az időszakban nem is lehet beszélni, legfeljebb némelyeknél - de nem a törvény alapján, hanem Szent Szellemtől kapott kijelentésből, amely által Isten egyfajta előlegként az újszövetség áldásaiból előre részesítette az ő embereit.

Az ünnepeket is ez a távolságtartás jellemezte, évről évre rámutattak arra, hogy nincs személyes közösség Istennel és nincs örökérvényű áldozat sem, hanem évente meg kell ismételni őket. A főpap sem mehetett be bármikor a Szentek Szentjébe.

Az áldozatok csupán azt a célt szolgálták, hogy mindenkit emlékeztessenek arra, hogy lesz majd egy áldozat, amely igazi engesztelést szerez. 

A Messiás második megjelenése viszont már egészen másként történt. A kettő közötti különbségeket Pál a Zsidókhoz írt levelének 12. fejezetében részletesen elemzi.

A Messiás ezúttal nem dicsőségben, hanem kiüresített állapotban, emberi formában jelent meg a názáreti Jézus Krisztusban, hogy egy újabb szövetséget hozzon létre Isten és az emberek között és megvalósítsa az evangéliumot.

Ezt nevezzük Újszövetségnek, ami a mai napig fennálló szövetség, melynek célja, hogy Jézus Krisztus az engesztelő áldozata, feltámadása és megdicsőülése által elhozza az embereknek Isten kegyelmét és igazságát, mert igazság nélkül nem lehet megigazulni. 

 

 

Mivel az embernek nem volt saját igazsága, szükséges volt, hogy Isten a mennyből elküldje az emberiség számára az ő igazságát, ami nem más, mint Jézus Krisztus. Ő az igazság és az élet, Ő a Messiás, Isten Fia, aki ugyanolyan emberré lett, mint mi, kivéve a bűnt. Az ő keresztáldozata számolta fel az összeférhetetlenséget és tette nyilvánvalóvá, hogy őbenne a (megváltott) emberi természet és az isteni természet egymással integrálható, Jézus maga ennek a prototípusa. Az Atya úgy szülte újjá a Messiást, hogy emberi természettel is rendelkezhessen – először Márián keresztül, majd pedig feltámadott testben is. Az emberi és isteni természet egyesítése tehát egy újjászületés volt, így lett Jézus a halottak közül is elsőszülött.

Ez meghatározza az emberiség dicsőséges jövőjét. Azonban csak akkor tud megvalósulni Isten terve, hogy a kegyelmét és igazságát felajánlja nekünk, ha az emberek is közreműködnek, személyesen megvallják Jézust uruknak és megváltójuknak. Ez pedig még csak a kezdetek kezdete, amit folytatni kell valóságos megtéréssel és újjászületéssel, Krisztusban való meggyökerezéssel.

Jézusnak köszönhetően az újszövetségben már nincs válaszvonal Isten és az ember között.

Akik hisznek az ő engesztelő áldozatában és feltámadásában, azoknak Isten kegyelemből, érdemtelenül odaadja Jézus Krisztus igazságát és érdemeit. Ezt nevezzük hitből való megigazulásnak. Ettől kezdve tud létrejönni a személyes kapcsolat Istennel – mert a bűnös embert távol tartja magától, az igaz embert viszont a jelenlétébe engedi.

Jézus Krisztus engesztelő áldozatának eredményeit sokan véglegesnek tekintik, pedig ez is csak egy ideiglenes korszakot és helyzetet teremtett, a keresztmunka folytatásért kiált, hiszen Isten fizikai jelenléte és dicsősége, a sekina nincs jelen a földön.

A természetes és szellemi világ fizikai egységét a Messiás harmadik eljövetele fogja elhozni.

A Mózes könyvében leírt megszentelés ünnepe előképe annak, hogyan kell az Úrral való találkozásra, a Messiás harmadik eljövetelére felkészülni.

2. Pét. 3:2-10 - A Messiás harmadik megjelenésének több eseménye van, de a Biblia mégis egy egységként kezeli őket. Péter szerint ez a krisztofánia szintén korszakváltással áll összefüggésben: ez indítja el az újjáteremtés programját.

 

 

A Messiás első megjelenése tehát dicsőségben történt és a célja a törvényadás, valamint az emberi természet és Isten dicsősége között fennálló összeférhetetlenség kimutatása volt. Amikor Mózes bejelentette Isten érkezését, azt az egész nép várta.

A második megjelenésekor a Messiás egy alacsonyabb rendű létformában, emberként jelent meg Jézusban, hogy Isten igazságának és kegyelmének teljességét elhozza az embereknek. Ezt a megjelenését is nagy várakozás előzte meg: még az istentelen Heródes előtt sem volt kérdés, hogy el fog jönni, ő csupán arra tett kísérletet, hogy likvidálja a Messiást, ez azonban nem volt lehetséges.

A társadalomban benne volt a Messiás várása, a probléma a látogatás értelmezésével volt.

A világban lévő gonoszság növekedését mutatja, hogy a Messiás harmadik eljövetelének előkészületi stádiumában – ami viszont már a döntő eljövetel lesz - nagyon sokan szembe helyezkednek az erre vonatkozó ígérettel. Még a keresztény világon belül is széles körben tagadják a Messiás visszajövetelét és cinikusan csúfolják azokat az embereket, akik készülnek az Úrral való találkozásra. Ezt a Szent Szellem Péteren keresztül előre ki is jelentette.

Azok az emberek, akik nem készülnek a Messiás visszajövetelére, a saját testi kívánságaik szerint járnak, a vágyak pedig a világhoz láncolják az embereket. Keresztények között is látni lehet a különbséget: vannak, akik nagyon könnyen befogadják Isten igéjét, míg mások a vágyaikból fakadóan olyan erősen kötődnek a világhoz, hogy az ige nagyon sok területen nem is tud áttörni az életükben.

A vágyak, amik a világban vannak, nem az emberi természet termékei, hanem a Sátán hozta létre és csempészte bele Éván keresztül. Így vált az ember természetének lényegi részévé a testi vágy, a szem kívánsága és a biológiai élet kevélysége.

A vágyak természete olyan, amin nem lehet tartósan uralkodni, mert éhes, eledelre van szüksége. A vágyak eledele pedig a bűn. Senki nem tud igaz emberré válni a vágyai által, mert a vágyak leárnyékolják az emberi természetet és taníthatatlanná teszik a Szent Szellem számára, így megmarad az a válaszfal, ami az ószövetségben fennállt Isten és az ember között. Ezért fontos az óemberrel való elbánás. 

 

 

A vágyaik által vezérelt emberek azok, akik csúfolják a visszajövetelt, mert azt gondolják, hogy a látható világ maradandó és örökkévaló. Péter szerint azonban, ahogyan Isten az ősvilágot is elpusztította az istentelensége miatt, ez a világ sem marad fenn sokáig, mert ez a világ számára korlátot jelent. Jelen formájában nem alkalmas arra, hogy befogadja az ő dicsőségét, ezért nem is lehet maradandó.

Péter szerint Isten azért adott ennek a világnak hosszú időt, mert azt akarja, hogy minden ember megmeneküljön.

Az előző korszakok során a hatalmi viszonyokban nem történt teljeskörű változás - a történelem tovább haladt a maga útján és Isten ellensége is a pozíciójában maradt a világ fejedelmeként, így a Messiás eljövetelével szemben nem is volt tapasztalható nagy ellenállás. Krisztus harmadik megjelenésekor viszont a Sátán minden hatalmát  véglegesen el fogja veszíteni a Föld felett, ezért azokat a keresztényeket, akik hallgatnak a hazugságra és hisznek neki, azokat mint belső ellenállókat, felhasználja, hogy megakadályozza az Egyház felkészülését az Úr visszajövetére. Célja elérni azt, hogy ez az áldott reménység a keresztények életében ne tudjon erős és bátor horgonyként működni. Erre a reménységre pedig nagy szükségünk van, hogy megállhassunk az Ördög hatalmával szemben, mert ebben az időszakban minden, ami nem Isten ígéretén lapul, csupán illúzió. 

 

 

Az egész látható világ jelenleg gonoszságban vesztegel, nincsen megmenthető állapotban, ezért Jézus a főpapi imájában nem is a világért imádkozott, hanem azokért az emberekért, akiket az Atya neki adott.  Ezt sok vallásos kereszténynek is figyelembe kell vennie.

Hamis megváltói pozícióból nem lehet megváltoztatni a világot, csak áttételesen lehet jobbá tenni azáltal, hogy egyik embertől a másikig visszük az evangéliumot, hogy minél több szívbe beköltözzön a Krisztus.

 

Miért kell felkészülni az Úr visszajövetelére?

Izrael számára Mózest jelölte ki Isten, hogy megszentelje a népet, az Újszövetségben pedig Jézus a megszentelő. Az ő vére mindenkinek biztosítja a megszentelődésre való képességet, de ehhez nekünk is erőfeszítéseket kell tennünk, hogy ne a romlott természetünkkel éljünk.

Vessük le magunkról a régi emberünket, amely megromlott a kívánságok által.

Ef. 4:21-24 - Az ótermészet lényegi része a vágyak és a kívánságok, ezért mondja az ige alkalmatlannak arra, hogy belépjen az Isten jelenlétébe. Mózest Isten különleges módon hívta el és szentelte meg, ezért olyan kegyelemben részesült, ami miatt közvetíteni tudta a szövetséget Isten és az emberek között. 

 

 

A személyes közösségből Isten nem szigorúságból zárta ki Izrael fiait, hanem azért, mert a romlott emberi természet számára az Istennel való közvetlen érintkezés azonnali örök kárhozatot jelentett volna, mert az ő jelenléte emésztő tűz. Ezért a történelemben meg kellett jelennie a tökéletes embernek, akinek a természete nem romlott kívánságok terméke, hanem Isten igazságát és szentségét hordozza. Ez a személy a názáreti Jézus Krisztus.

Ahogy mi Ádámtól örökültük a természetünket, úgy adja Isten az ő természetét az embereknek Jézuson keresztül, aki Ádám ellentétét testesítette meg a világban. 

Csak Krisztus az út Isten dicsőségébe. Minden másnak továbbra is az az üzenet, hogy: „Ne érj a hegyhez!“. Ezért amikor a Messiás újra dicsőséggel és tűzzel jelenik meg a Földön, az a világ számára végzetes lesz és az azonnali kárhozatot fog eredményezni. Ezért fontos, hogy a keresztények felkészüljenek erre a találkozásra és megszentelődjenek.

A görög nyelvben is van olyan igeidő, ami a múltban kezdődik el, de a jövőben fejeződik be - a megszentelődés pontosan így működik. Az újjászületéssel elkezdődik, de a hívő élet során folyamatos küzdelem zajlik az óemberrel szemben, amit imával, böjttel és más hitbéli cselekedetekkel a halálban lehet tartani. Ha viszont engedjük, hogy újra erőre kapjanak a régi vágyak, akkor az Isten iránti tűz és buzgóság kialszik az emberben és a hit ritualizmusá, formalizmussá válik.

A szabályok és szokások követése már nem az igazi szabadság. Nekünk szabadságban kell állnunk, nem kötelezhetjük el magunkat újra a szolgaság igájával.

 

 

1. Thess. 4:3-8 - Egy ilyen liberális korszakban a világ a lázadó vágyakra épül fel. A szexualitással kapcsolatban a kultúra már amilyen korlátokat csak lehetett, mind felbontották. Sokan azt gondolják, hogy ezen a területen mindent szabad. A szexualitás eredendően jó dolog, Isten ajándéka, ellenkező esetben Isten nem két emberből teremtette volna meg az emberiséget, hanem rögtön több milliárd embert teremtett volna. Isten törvénye alapján ez olyan természetes igénye az embernek, mint az étkezés, de a testi vágyak és a szem kívánsága által ez a szükség összezavarodott és elvesztette a szentségét.

Az emberek figyelmen kívül hagyják a szexualitás igei kereteit és azt játéknak tekintik, ez a mai kultúra legfőbb problémája.

 

A test kívánsága miatt az egyik legsebezhetőbb terület lett a szexualitás, a legsúlyosabb személyiségromboló erő pedig a szexuális bűn. Ezért az ezen a területen való tisztaság és szabadság kulcsterület a megszentelődéshez. Ma már sok keresztény is magától értetődőnek tekint olyan bűnöket, amik miatt korábban még bűntudattal gyötrődtek. Jézus Krisztus ma is szabadító és meg tudja szabadítani az embert, de csak abban az esetben ha valaki tényleg tiszta is akar lenni, és nem játszik a szexuális bűnökkel.

 

A paráznaság és a hit kölcsönösen kizárják egymást. 

Róma 8: 12-13 - A Szent Szellem által nem csak az Istennel való kapcsolat élményeit lehet átélni, hanem hatalmat is lehet venni a romlott vágyak felett, meg lehet öldökölni vele a test cselekedeteit. Hála Istennek, erre van egy kegyelmi idő, a készülés ideje, ezért meg kell tisztítanunk magunkat és a ruháinkat, cselekedeteinket meg kell mosnunk Jézus vérével. A hívő életet nem keverhetjük össze a paráznasággal és az erkölcstelenséggel. Sajnos a mai kor jelensége az, hogy az emberek azt hiszik, hogy ha sokat imádkoznak meghallgatja őket az Isten - pedig ennek van egy másik feltétele is: a szentség és az erkölcsi állapot minősége.

Ha az ember bűnös módon él és úgy imádkozik Istenhez, hogy közben nem akarja megváltoztatni az életmódját, akkor az ünneplése, istentisztelete utálatos Isten előtt. 

 

Ézs 1:13-17 - Jócselekedetek által senki nem adhat elégtételt a bűneiért, ezt egyedül Jézus tudta megtenni az ő vérével. A bűntől való szabadulás egyetlen módja az, ha az ember újra Jézushoz megy és kéri, hogy mossa meg őt a vérével. A megszentelődés és a ruhák, cselekedetek megtisztítása egyre sürgetőbb feladat. Készen kell állnunk a második eljövetel utáni harmadik napra, amikor megjelenik a dicsőséges Messiás. 

Mert egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő: az emberiség  tehát a korszakváltás küszöbén áll. 

Megosztás


megosztás facebookon
megosztás facebookon

Kapcsolódó írások