Jelenlegi hely

Egyházi hírek

Facebook live Németh Sándorral (#5)
Hitélet

Facebook live Németh Sándorral (#5)

2017. 11. 16.
| Nagy Boglárka

Németh Sándor 2017. november 9-i Facebook Live bejelentkezése két téma köré épült fel. A beszélgetés első felében az egyház egységről, míg a második felében a karizmatikus megtapasztalásokról volt szó.

A Hit Gyülekezete vezető lelkésze a beszélgetés elején leszögezte, hogy a hívő emberek közösségének igen is van együttélési formája, amit Isten igéje szabályoz. Az elmúlt évszázadokban a bibliai közösségről áttevődött a hangsúly a felekezeti hovatartozásra, pedig a keresztény megújulásnak az a célja, hogy az Apostolok Cselekedetében olvasható közösség újra létrejöjjön.  

Németh Sándor kifejtette a bibliai közösségről, hogy az kétirányú: egyrészt vertikális, ami feltételezi a Jézus Krisztussal való személyes közösséget, másrészt horizontális, ami a Krisztus testével az egyházzal való közösséget foglalja magába. Ezután hangsúlyozottan foglalkozott az egyik leggyakrabban hallható gyülekezetre irányuló rágalommal, miszerint a pénz tartja egyben a gyülekezetet. A vezető lelkész azonban rávilágított arra a tényre, hogy ahol közösség jön létre, ott elengedhetetlen, hogy pénzügyi közösség is kialakuljon. A Hit Gyülekezetáben pedig azt a bibliai elvet alkalmazzák, hogy, aki a szent helyen forgolódik, az a szent helyből éljen.

A beszélgetés ezután - egy hallgatói kérdésre reagálva - áttért a karizmatikus megtapasztalások formáira, azon belül is a nyelvekenszólásra. Németh Sándor szerint a legnagyobb problémát az okozza, hogy

az emberek az értelmükkel szeretnének megérteni egy olyan kommunikációt, ami Isten és az emberi szellem között zajlik.

A Rómabeliekhez írt levél 8. fejezetében is arról olvashatunk, hogy a Szent Szellem bennünk kimondhatatlan fohászkodással esedezik. A szellemi megtapasztalásnak azonban van egy másik formája is, amikor az ember szelleme és lelke kilép a természetes állapotából. Ezt azonban csak újjászületve és Szent Szellemmel betöltekezve lehet helyesen értelmezni. Németh Sándor Jézus szolgálatát hozta fel példának, aki szintén nem kezdett el addig szolgálni, amíg a Szent Szellem rá nem szállt. Ebből is látszik, hogy

a Szent Szellem személye elengedhetetlen az egyház küldetésének a végrehajtásához.

Egy másik ok, amiért sokan félnek a karizmatikus megtapasztalásoktól, az elmúlt évtizedekben történt visszaélésekre adott reakció. A vezető lelkész azonban külön hangsúlyozta, hogy minden szellemi megtapasztalásnak Isten Igéjével teljes összhangban kell lennie, mert minden karizmatikus megtapasztalásnak célja van.

Egy következő hallgatói kérdés arra kérdezett rá, hogy más egyházakban is történhetnek-e karizmatikus megtapasztalások. Németh Sándor válasza egyértelműen leszögezte, hogy Isten nem felekezetekben, hanem egyénekben gondolkodik. Ezért a hívőknek nem az egyházalapítás az elsődleges feladatuk, hanem hogy minél több embert Istennel való személyes közössére tudjanak vezetni. Azonban szükséges, hogy a megtért emberek életében szellemi, erkölcsi változás jöjjön létre, ahhoz pedig elengedhetetlen egy Isten Igéje alapján álló közösség.

 

              

Facebook live Németh Sándorral (#5)

Megosztás


megosztás facebookon
megosztás facebookon

Kapcsolódó írások


Hitélet
2017. 10. 19.

Facebook live Németh Sándorral (#4)

Hitélet
2017. 10. 26.

Szent Szellem keresztség

Németh Sándor a Patmos Book&Caféban
Hitélet
2017. 09. 22.

Facebook live Németh Sándorral (#2)

Karitatív
2016. 08. 26.

Nevelőszülői hálózat felhívása