HIT GYÜLEKEZETE
Munkatársunktól
2017. 10. 11.
Facebook live Németh Sándorral (#3)
Kérdések és válaszok

A Hit Parkban megrendezett háromnapos konferenciát követő csütörtökön Németh Sándor ismét a Facebookon válaszolt a nézők kérdéseire.  A közösségi médián közvetített élő adás ezúttal is interaktív jellegű volt, a lelkésznek Pajor Ábrahám tette fel a hozzászólások közt érkező kérdéseket.

Az adással szinte egy időben kezdődött a Sátorok ünnepe, ezért a beszélgetés fő témája az Ezeréves Királyság volt. Németh Sándor részletesen kitért arra, miért fontos helyesen értelmezni a Bibliát, és miért nem szerencsés felcserélni a szó szerint értendő szakaszokat az allegorikusan értelmezhetőkkel. A Jelenések könyve sok olyan eseményről beszél, amelyek szimbolikus értelmezéssel nem illeszthetők bele az eddigi történelembe.

Egy kérdés kapcsán a New Age és a Biblia között fennálló ellentétről is szó esett. Az okkult mozgalom a kereszténység „új kor” fogalmát lopta el és kezdte használni. Az ő véleményük szerint a globális aranykort az emberi összefogás, a határok lebontása, vagyis a globalizmus terjesztése hozza majd el – ami homlokegyenest ellentétben áll azzal, amit a Biblia tanít.

Többen is megfogalmaztak kérdéseket a Milleniumi korszakkal kapcsolatban – sokakat érdekelt például az: milyen lesz az emberi élet akkor. Németh Sándor Izajás, Ezékiel és a Jelenések könyvéből kifejtette a nézőknek, hogy milyen lényegbeli különbségek fogják az emberi fajt jellemezni: létezni fognak természetes és megdicsőült testben élők egyaránt, akik különböző feladatokat fognak ellátni.

Napjainkra vonatkozó tanácsként Németh Sándor arról beszélt: ilyen, eszkatológiai jelentőségű időszakban fontos megerősödnünk az imaéletünkben. Egy nézői kérdés kapcsán a Hit Gyülekezete vezető lelkésze arra is kitért: hogyan érdemes imádkozni, illetve ő maga milyen módon gyakorolja magát ebben. Szerinte érdemes az Úr imáját szó szerint is elmondanunk, mert ebben nincsenek Istennek nem tetsző elemek. Kiemelte a hála, a megbocsátás, Jézus vérének a fontosságát, de kitért a különböző imatípusokra is. Hangsúlyozta az erővételt a szellemi harc előtt, és azt is, hogy figyeljünk a lelkünk állapotára, mert itt vagyunk érzelmileg a legsebezhetőbbek.

Az egy órás beszélgetést egy imával zárult, amelyben a betegségben szenvedőkről is megemlékeztek. A következő élő Facebook-bejelentkezésre a tervek szerint október 12.-én kerül sor.

Aktuális híreink