Jelenlegi hely

Egyházi hírek

Facebook Live #6
Hitélet

Facebook Live #6

2017. 11. 29.
| Csáti Evelin

Németh Sándor ismét facebookon jelentkezett élőben november 23-án, csütörtök este. Ezúttal Gesztesi Máté vezette a beszélgetést, közvetítette a nézők kérdéseit, amelyek két aktuális téma köré csoportosultak: az okkultizmus és a neopogány mozgalmak.

A szellemvilággal kétféle módon lehet kapcsolatot teremteni: az egyik az Isten oldaláról, a másik pedig Isten kihagyásával, így szükségszerűen a Sátán segítségével operál. Ahhoz, hogy az általunk jóformán ismeretlen szellemvilágban sikeresen el tudjunk igazodni, használnunk kell a kézikönyvünket, a Bibliát, és rá kell hagyatkoznunk a Szent Szellem vezetésére. A Szent Szellem idővel megerősíti a saját szellemi érzékenységünket is, így pedig kialakul bennünk a szellemi ítélőképesség.

Az okkultizmus egyik fő jellemzője, hogy a háta mögött rejlő szellemi erők igazi természete rejtve marad, sokszor még a gyakorlói előtt is. Manapság sajnos önkényesen idéznek a varázslók a Bibliából kárhoztató igéket, mert rájöttek, hogy az ige önmagában erősebb a hókuszpókuszoknál. Három nagyobb ágazata létezik, a jövendőmondás (tudáscentrikus), varázslás (hatalomcentrikus) és boszorkányság (tárgyak bevonásával befolyásol).

A mai európaiak nehezen hiszik el, hogy az okkultizmus nem játék, akkor sem, ha azt filmekben jelenítik meg.

Karizmatikus jövendőmondók is léteznek, sajnos ezzek a pünkösdi mozgalomban egyesek nincsenek tisztában, ezért prófétáknak nézik őket. A próféták minden esetben Isten kimeríthetetlen kútforrásából kapnak információkat, és ennek a kinyilatkoztatásnak mindig van egy konkrét célja. (lásd: 1 Péter) Ha szeretnénk a Szent Szellemmel folyamatos kapcsolatban lenni, fontos, hogy szabadok legyünk a démonoktól, mert ha nem vigyázunk, kevert szellem alakulhat ki. A száz százalékos tisztaságra törekedjünk, de tudjuk, hogy igazán ez Krisztus visszajövetelével lesz teljes.

Az 1. Sámuel 15-ben szerepel egy ige, amelyik az engedetlenséget a varázslással azonosítja. Ez a héber eredetiben egy olyan kifejezés, ami a jogos tiszteletre igényt tevő személyek fölötti uralkodás vágyát fejezi ki, ahogy Lucifernek is az volt a bűne, hogy nagyobb akart lenni Istennél, de a teremtmény sosem lehet nagyobb a Teremtőjénél.

A horoszkópra ugyanaz vonatkozik, mint az okkultizmus összes többi válfajára: Isten utálja ezeket!

Nem a csillagok és a bolygók mozgása determinálja az emberi sorsot. Csakis azok lehetnek Isten fiai, akiket a Szent Szellem vezet. Azoknak, akik horoszkópot olvastak, mindig szükségük volt szabadulásra ahhoz, hogy jobban tudjanak hinni és átadni magukat a Szent Szellemnek.

Az okkultizmus halálos bűn, ahogy a házasságtörés meg a gyilkosság is, de súlyosabb bűn ezeknél, hiszen nem csak egy ember élete megy tönkre, hanem magával Istennel szakad meg a kapcsolat, ráadásul szövetség létesül a Sátánnal is. Ebből pedig semmi sem menthet meg: Istent el tudjuk hagyni, de az ördög nem enged el ilyen könnyen senkit sem, csakis akkor, ha az illető Jézus nevét hívja segítségül.

A több, mint egy órás beszélgetés végén Németh Sándor imádkozott azokért, akik esetleg még ilyen bűnben élnek, hogy Jézus segítségével ki tudjanak ebből jönni, és ez után meg tudjanak hitben erősödni.

              

Élő Facebook-beszélgetés Németh Sándorral, 2017. november 22

Megosztás


megosztás facebookon
megosztás facebookon

Kapcsolódó írások


Hitélet
2018. 07. 06.

Szegénység és gazdagság

Egyház és társadalom
2018. 09. 30.

Készülj fel az Úr napjára!

Vidám Vasárnap
2016. 11. 07.

Vidám Vasárnap - Isten Igéjének hatalma