Jelenlegi hely

Egyházi hírek

A dicséret áldozat - interjú Joób Gergellyel (1.rész)
Hitélet

A dicséret áldozat - interjú Joób Gergellyel (1.rész)

2018. 04. 22.
| Morvay Bátor, Morvay-Tóth Petra, Barkóczi Olívia

Idén áprlisiban elindult a Hit Gyülekezete Dicséretszolgálatának hivatalos YouTube csatornája. Ennek apropóján készítettünk egy három részes interjúsorozatot Joób Gergellyel a gyülekezet zenei főmunkatársával és a budapesti zenekar oszlopos tagjával, aminek első részében a szolgálat szakmai és igei hátteréről beszélgettünk. Szó esett - többek között - arról, hogyan készülnek a zenészek az istentiszteletekre, hogyan élnek a hétköznapokban, milyen változásokat jelentett számukra a Vidám Vasárnap és hogyan formálódik a háttérben a dicséretszolgálat következő generációja.

 

Igaz, hogy csak az elmúlt évben 1700 dicséret hangzott el a Hit Parkban?

Megnéztem és egész pontosan 1743 dalt énekeltünk a tavalyi évben. Természetesen nem 1743 különböző dicséretet, hanem egyet többször is. 2017-ben konkrétan 250 dal hangzott el legalább egyszer, ebből körülbelül 160 volt az, amit négynél többször elénekeltünk. Összességében tehát több mint 100-150 dal forog rendszeresen a budapesti gyülekezetben. Az új dalokat általában igyekszünk sűrűbben játszani, hogy a gyülekezet meg tudja tanulni őket, viszont miután egy dal beépül a dicséret soraiba, már nem érdemes őket túl sűrűn elővenni, nehogy „elfáradjanak”. Ez azt jelenti, hogy már nincs mögötte az a huzat, lendület, mint az elején. Ilyenkor a dalokat érdemes félretenni egy időre, majd később újra elővenni. Az utóbbi időben például több olyan dalt is visszahoztunk, amiket évekkel vagy akár évtizedekkel ezelőtt énekeltünk.

Itt még meg kell említenem, hogy nem mindig előre megírt listák alapján játszottuk a dicséreteket. Ez csak 2001-ben, a Vidám Vasárnap megkezdésével vált gyakorlattá.

 

Előtte nem volt dicséretlista?

Előtte nem. A bevett dalok három-négy teleírt A/4-es lapon sorakoztak a dicséret szolgálat vezetője, Németh S. Judit előtt, ezekből merített inspirációt menet közben. A budaörsi korszakban viszont még ennyi sem volt. Ott teljesen spontán az következett, amire a Szent Szellem éppen felindította. Ez kisebb közösségekben jobban működik, de nagyobb létszám esetén – különösen a televíziós adás miatt, amikor erőteljesebb külső figyelem van a gyülekezeten – Judit már érdemesnek tartotta, hogy hétről-hétre egy konkrét dallistát állítson össze. Ezeknél különösen lényeges, hogy a lista inspirált közegben szülessen meg és a dicséretvezető imádkozzon előtte, keresse és dicsérje az Urat. Így nem egy rutinszerűen összeállított listát énekel végig a gyülekezet, hanem egy olyat, ami a Szent Szellem jelenlétében készült. Ugyanígy fontos az is, hogy az éneklés során – a zenekar és a közösség is – folyamatosan figyeljen a szöveg üzenetére és ne csak automatikusan énekelje őket.

Az ihletett szövegekben ugyanis benne van az az erő, ami fel tudja szabadítani a Szent Szellem jelenlétét, és le tudja venni a terheket.

 

Az emberek figyelmét viszont nem könnyű sokáig fenntartani. Egy másfél órás zenei blokk még a legnépszerűbb kortárs előadók számára is kihívást jelent…

Igen, de a dicséret nem koncert és nem kulturális előadás, hanem szellemi cselekedet, amivel Isten felé szolgálunk. Fontos tudatosítani, hogy ez nem a szórakoztatásunkra van, hanem egy komoly munka.

A Biblia is beszél a dicséret áldozatáról. Ebben most az áldozat szót húznám alá, mert az áldozat olyan dolog, amit az ember nem mindig szívesen tesz. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy nem szívesen csináljuk, hanem meg kell értenünk, hogy Isten parancsa az Ő népe felé az, hogy dicsérje Őt, még akkor is, ha nincs hozzá kedve.

Számos példa szerepel a Bibliában arról, hogy amikor az emberek követték Isten parancsát az végül meghozta az áttörést. Amikor Mózes – Isten parancsára – a tenger felé nyújtotta a pálcáját, vagy Izrael fiai némán köröztek Jerikó körül, az bolondságnak tűnt, mégis, amikor megtették, az engedelmességükre feleletként jött az áttörés. Ugyanígy van a dicséretben is. A legtöbb esetben pszichikai szinten kezdődik el, ezért olyan dalokat éneklünk, amikkel egymást buzdítjuk: „gyertek, örvendezzünk”, „menjünk az Úr elé”; de az a cél, hogy a pszichikai kezdésből átlépjünk a szellemi szintre.

 

 

Ezért van az, hogy a legtöbbet ismételt dalok pörgős, lelkesítő dicséretek?

Így van. A gyors dalok célja általában még nem az Isten imádása. A 95. Zsoltár leírja a dicséret menetrendjét: először egymás buzdítása, majd bemenetel az Úr jelenlétébe és végül a leborulás, az imádás. Ez már egy olyan foka a dicséretnek, amiben teljes mértékben átadjuk magunkat: a hangunkat, a képességeinket és az életünknek minden területét az Úrnak. Nem mindig jutunk el erre a szakaszra, de ha ez meg tud valósulni, akkor az istentisztelet során ezek olyan fénypontok, amikor az emberek testközelből meg tudják tapasztalni az Úr jelenlétét és felszabadulnak a terhek alól. Nagyon jó ezt átélni.

 

Mennyiben befolyásolja a zenészek hétköznapjait, hogy hetente kétszer a színpadon szolgálnak?

A dicséret életmód, nemcsak a színpadon szolgálók számára, hanem minden kereszténynek. A szerdai, vagy a szombati alkalmakra való felkészüléskor nem szoktunk kifejezetten próbálni, hanem igyekszünk a dicséret szellemében élni és ezt felvinni a színpadra. Minden nap sok időt szakítunk az imádkozásra, dicséretre, az Istennel való közösség építésére. Ennek nagy előnye, hogy a folyamatos egyéni használat miatt a dalok mindig „kézben vannak” és elevenek a számunkra. A Bibliában a léviták is egyfajta elválasztott életet éltek. Ez nem exkluzivitást jelent, hanem egy folyamatos törekvést arra, hogy szent állapotban tartsák magukat. Isten szolgálata szent dolog, ezért azt akarja, hogy mi is szentek legyünk. Nyilván, ez minden hívőre érvényes, de különösen azokra, akik Igével, vagy dicsérettel szolgálnak.

Ezért a felkészülésben sem a szakmai rész a döntő

– hiszen, ha egy zenész megtanulja a dalok szövegét és akkordjait, azt nehezen felejti el –, hanem az, hogy az ember szellemben is készen álljon a szolgálatra, el tudja hordozni annak terhét. Nem várhatjuk el mindenkitől, hogy a Szent Szellem teljességében érkezzen az istentiszteletre, ezért éneklünk az elején főként olyan dalokat, amikkel egymást buzdítjuk. Az Úr jelenlétébe való közös menetelésben a dicséret szolgálatnak vezető szerepe van. Az ennek útjában álló erőket ellensúlyoznunk kell jó szellemi állapottal és erőteljes dicsérettel.

 

 

Magyarországon sokak számára evidensnek tűnik, hogy a színpad és a figyelem miatt a zenészek – és a prédikátorok is – egyfajta privilegizált helyzetben vannak a közösségen belül. Ismertek, sztárok és persze átlagon felül gazdag emberek…

Ez nem csak Magyarországon van így, hanem a világ minden táján. A laikus szemlélők számára el kell, hogy mondjam: ha valaki reflektorfényben van, még nem azt jelenti, hogy dúskál az anyagi javakban. A színpadon szolgáló zenészek jelentős részének van civil szakmája, munkája, amiben tevékenykedik, a teljes időben szolgálóktól pedig ez még inkább folyamatos elválasztottságot igényel. Ez az, amit az emberek kevésbé látnak, vagy gondolnak át. Ők csak annyit látnak, hogy kétszer egy héten van egy másfél órás dicséretblokk, amit ők előadnak, közismertek és ennek valamilyen módon élvezik az előnyeit. Ez klasszikus kelet-európai gondolkodás. A zenészeknek ez igazából sok áldozatot jelent. Senki nem válik automatikusan teljes idejű szolgálóvá, sőt, a civil szférában ugyanúgy meg kell állniuk a helyüket és jó bizonyságnak kell lenniük.

A jelenlegi dicséret szolgálatban is többnyire olyan személyek szolgálnak, akik a civil társadalomban is ugyanolyan munkát végeznek, mint mindenki más.

 

 

Közben viszont szellemileg is, lelkileg is alkalmasnak kell maradniuk a szolgálatra…

Így van, ez egy plusz terhet jelent számukra. Abban a környezetben, ahol ők mozognak, olyan életet kell tudniuk élni, hogy képesek legyenek fenntartani ezt az Isten felé való elválasztottságot. Az, hogy valaki aztán teljes idejű szolgáló lesz vagy sem, már nem az ő döntése, hanem a gyülekezet vezetője választja ki, illetve kéri fel az illetőt. A teljes idejű szolgálók általában azért lesznek teljes idejű szolgálók, mert olyan nagy szükség van rájuk a gyülekezeti munkában, hogy azt már fizikai képtelenség lenne egy civil munka mellett elvégezni. Ha van a gyülekezetnek erre anyagi bázisa – ez általában nagyobb gyülekezetekben szokás, kis gyülekezetekben nem annyira megoldható – akkor a gyülekezet vezetője, vagy vezetői hozhatják meg a döntést, hogy ezt az embert – aki már tényleg kipróbált és hasznos a szolgálata – beemeljék a folyamatos gyülekezeti szolgálatba, munkába. Ebben nyilván még nagyobb lesz az ember felelőssége, ezzel együtt viszont nagyobb lesz a szabadsága is arra, hogy az elválasztottságot ki tudja építeni az életében.

 

 

Említetted, hogy a Vidám Vasárnap a dicséretszolgálatban is korszakváltást hozott. Mi az, ami megváltozott azzal, hogy a közvetítésen keresztül több mint százezer ember rendszeresen bekapcsolódik az istentiszteletbe?

A felvétel valóban együtt jár egyfajta pszichikai nyomással, az ember jobban odafigyel a dolgokra, és persze komoly szellemi teher is van rajtunk. A lényeg viszont nem változott. Soha nem arról van szó, hogy a televízió számára éneklünk dicséreteket, hanem az ATV azt közvetíti, ahogyan mi és a gyülekezet az Urat közösen dicsérjük. Többen kérdezik, hogy miért nem szolgáljuk ki jobban a televíziózás szakmai igényeit, de ők nem igazán értik ennek lényegét.

Az ATV ugyanis az istentiszteletet közvetíti. Nem mi vonulunk be egy stúdióba, hogy ott előadjunk valamit, hanem betekintést adunk a nézőknek arról, hogyan zajlik itt egy istentisztelet.

Ha ebből indulunk ki, akkor igazából nem kellene semmi „extrát” csinálnunk annak érdekében, hogy jól sikerüljön, mert mindig is így csináljuk. Továbbra is az cél, hogy az Úrnak jó dicsérettel szolgáljunk, és a legjobbat adjuk Neki.

A televízió tehát ebben nem jelentett semmilyen változást. A változást inkább az jelentette, hogy külső szemlélők is követni kezdték a dicséretet. Azért törekszünk arra, hogy jó benyomást gyakoroljon a nézőkre is, hogy ez által nyitottságot hozhassunk létre az Úr felé. Ebből az aspektusból igenis van terhe az adásnak, jobban előtérbe kerül a szakmaiság, hiszen egy nem hívő ember még nem érti meg úgy a szellemi dolgokat, mint egy keresztény.

 

 

Ők előadásként tekintenek arra, amit ti dicséretként adtok elő.

Igen, ezt a kettősséget kell nekünk összhangba hoznunk. Például – ahogy mondtam – megjelent a konkrét lista a Vidám Vasárnapban, és formailag egy koncert-szerű „előadás” zajlik a közvetítés keretein belül. Most már – jó érelemben – van ebben egy kis lazulás, különösen, amióta az adás nem élő, hanem az előző napi felvételt sugározza. Mi magunk is éreztük és sokan vissza is jelezték azt, hogy a feszes dicséretblokkokban az emberek nehezebben tudták átadni magukat az Úrnak. A kamerák ugyan továbbra is jelen vannak, de mégsem érezhető az a közvetlen kritika és a megfigyelés, mint az élő adások esetén.

 

A háttérben a próbák is nehezebbek ilyenkor?

Ezt nem mondanám. Ilyenkor elpróbáljuk azt a blokkot, amit elő fogunk adni, illetve, ami az adásban lesz. Általában gördülékenyen, zökkenőmentesen végig szoktak menni a dalok, és ha valami kérdésünk van, akkor azt természetesen megbeszéljük, és ha például akkordkülönbségeket észlelünk, azokat egyeztetjük. Ez különösebb erőfeszítést nem igényel. Amikor új dalt tanulunk, az kicsit jobban megerőltető az új szöveg és dallam miatt, de a közvetítésre való készülés nem okoz különösebb nehézséget – legalábbis, ahogyan én megélem.

 

 

Már a Vidám Vasárnapban is feltűnnek fiatal zenészek, és a budapesti dicséretben is egyre több második-harmadik generációs keresztény szolgál, ezek szerint van utánpótlás?

Valóban, egy olyan generáció nőtt fel a gyülekezetben, akik már maguk is itt születtek, vagy még nagyon kicsik voltak, amikor a szüleik megtértek. Ezen kívül a Bornemisza Péter Gimnázium és több oktatási intézményünk is komoly bázist jelent a dicséretszolgálat számára. Az itt felnövekvő gyerekeket ugyanis már folyamatos figyelemmel lehet kísérni, és ha feltűnik egy-egy ígéretes személy, akkor azt az ifjúsági gyülekezetben is ki lehet próbálni. 6-7 éve már zajlik a Bornemiszában egy tehetségkutató verseny, ahol minden évben zenészek, énekesek, és dalszerzők is megmérettethetik magukat, így látjuk azt, hogy milyen sok tehetséges gyerek van a gyülekezeten belül.

 

 

A nemzetközi keresztény példák viszont azt mutatják, hogy sajnos nem minden ígéretes tehetség kerül be végül tartósan a dicséret frontvonalába…

Sokat számít ebben a szülői háttér: hogyan állnak az Úr munkájához és milyen példát adnak a gyermekeik számára. Szerintem nagyon sok fiatal itt csúszik el, mert nem látja otthon a gyakorlatban a keresztény értékeket. Persze olyanra is van példa, hogy bár maguk nem kapnak jó példát, de mégis szívükben vágynak arra, hogy valóságos közösségük legyen az Úrral.

Az Igéhez való hozzáállás nagyon fontos egy fiatal számára, hogy meg akarja érteni azt és azon keresztül meghallja az Úr hangját.

A gyülekezetben is, ahogy az ígéretes fiatalok növekednek, úgy nyílik egyre az olló, hogy kik azok, akik jó irányba haladnak és kik azok, akik kisodródnak a szolgálatból. Az ifjúsági dicséretben is kiderül, hogy mit hoz ki egy fiatalból az, hogyha színpadra kerül. Van, aki felfuvalkodik, de van, aki meg pont nem mer kilépni és félszegség, kisebbségrendűség alakul ki benne. Ez elhívás kérdése is. Sokan kisebb közösségekben jól tudnak teljesíteni, de nagyobb gyülekezet előtt már kevésbé. Akiről az ifjúsági dicséretvezető úgy gondolja, hogy ki lehetne próbálni a nagy gyülekezetben, azt a személyt Judit figyelmébe ajánlja. Ez még egyáltalán nem garancia arra, hogy állandó jelleggel ott is tud maradni, de mindenesetre egy nagy lehetőség arra, hogy azt a munkát, amit az Úr végzett odáig benne, azt tovább csiszolja.

 

 

Gondolom, ebben szerepe van annak, hogy kívülről nagyon másnak tűnik a színpad, mint szolgálóként…

Igen, mert a háttérben sok lemondással jár, állandó készüléssel, és szellemileg is úgy kell élnünk, hogy az mindig elfogadható legyen Isten számára. Kerülni kell a megbotránkozató helyzeteket, mert az ismertség felelősséggel is jár. A kapcsolatrendszerünkben is ügyelnünk kell a békességre, illetve arra, hogy ne okozzunk háborúságot magunk körül.

Nem csak a színpadon kell jól teljesíteni, hanem egy olyan személy, aki a nyilvánosság előtt szolgál, a hétköznapokban is nagyobb terhet visel. Azok a gondolatok, beszédek, amiket megfogalmaznak vele kapcsolatban, nem csak az istentiszteleten hatnak rá, hanem a hétköznapok során is. Nem úgy van, hogy csak felmegyek a színpadra, és legitározok, elénekelek, vagy eldobolok néhány dalt, hanem amikor ez véget ér, akkor is van még feladatunk.

Több ezer, vagy televízió esetén több százezer gondolat, vélemény, beszéd zúdul a zenészekre, ezek pedig megterhelik az embert, és ha nem dolgozza fel, akkor még akár bele is bukhat a szolgálatba.

 

 

Ezt nem csak a keresztények élik át, a nevesebb zenészeknek, sportolóknak és művészeknek is szükségük van folyamatos tanácsadásra, akár pszichológusra…

A keresztényeknek viszont elsősorban nem pszichológusra van szükségük, hanem a Szent Szellemre és Isten Igéjére. Tudatosítani kell, hogy milyen ellenállásokkal szemben mozgunk, és folyamatosan imádkoznunk kell ezekkel szemben, hogy a gondolatok és a vélemények ne érintsék meg az ember szívét.

Az Úrral való kapcsolatból mindig lehet erőt meríteni, és akkor folyamatosan megmarad a motiváltság és inspiráció a szolgálathoz.

A következő részben a fordítások és saját dalok születéséről lesz szó és arról, milyen aktuális változások vannak a nemzetközi keresztény zenében.

Megosztás


megosztás facebookon
megosztás facebookon

Kapcsolódó írások