Jelenlegi hely

Egyházi hírek

Az idő célja az örökkévalóság
Fotóinstagram/faithparkbudapest
Hitélet

Az idő célja az örökkévalóság

A szilveszteri prédikáció összefoglalója

2019. 01. 05.
| Csáti Evelin, Morvay-Tóth Petra

Keresztény életünk alapja a megváltásról szóló tanítás, ezért az újév kezdetén fontos új megvilágításba helyezni az időnkről való képünket, Jézus Krisztus ugyanis az idő – görög szóval kronosz – alól is megváltott, felszabadított minket. A Hit Gyülekezete szilveszteri istentiszteletén Németh Sándor pásztor többek között a kegyelmi és fizikai idő közötti minőségbeli különbségről tanított, emellett az utolsó idők és a 2019-es év kihívásairól, az újmoralitásról és az időnket megrabló dolgokról is szó esett.

Ahhoz, hogy az időnk is a megváltás és Isten uralma alá kerüljön az első kiindulópont a gondolkodásmódunk hozzáigazítása a Biblia mentalitásához, amely – különösen az idő szemléletével kapcsolatosan – szöges ellentétben áll a materialista világ gondolkozásával.

A Biblia Istene mindenható, aki képes az ember lényegének megváltoztatására.

Az idő bölcs kihasználására jelenleg nagyszerű környezet áll rendelkezésünkre, hiszen ez is a kegyelem célja a jelenlegi korszakban.

A magyar nyelvvel ellentétben – amely az időre egyetlen szót használ – a görög nyelvben több kifejezés is forgalomban van az idő megnevezésére, melyek között lényegi különbség van. A felolvasott igerészben Pál apostol is felhívja a figyelmünket arra, hogy tisztában legyünk a rendelt, kijelölt idővel (khairosz), amely ellentétben áll a fizikai időt jelölő kronosz-szal. A kettő között ugyan lehet átfedés, de semmiképpen sem azonosak egymással.

Az egzisztenciális idő a bűnbeeséskor vált problematikussá, hiszen az emberi nem eredetileg nem volt alárendelve az elmúlásnak, eredetileg ez nem volt benne Isten tökéletes tervében. Az óta a fizikai idő mást sem csinál, mint korlátoz és vezet minket a halál felé.

Az elmúlás ezért – teljesen érthető módon - szorongást idéz elő.

Egy gyerek ugyan még örül annak, ha idősödik, egy felnőtt viszont már szeretne kitörni a korlátok közül, és az idő fölé kerülni. Az Istennel való találkozás előtt nem volt kapcsolatunk az örökkévalósággal, csupán annak egy szegletével, ami fogságban is tartott minket. A Názáreti Jézussal való azonosulás azonban áttörte ezeket a korlátokat fölöttünk és kinyitotta az időnket az örökkévalóság felé.

 

 

Ettől kezdve az idő múlásával egyre közelebb vagyunk az üdvösséghez, közelebb, mint amikor Jézus mellett döntöttünk, mert nem a halálba, hanem egy új dimenzióba menetelünk. Péter apostol jeruzsálemi beszédében ezt a felfrissülés idejének is nevezi, mert bevon minket a kegyelembe, párhuzamosan nyerünk tapasztalatot az időből és az örökkévalóságból.

Az egyik legfájdalmasabb emberi tapasztalat az, amikor rájövünk, hogy az időnket haszontalanul töltöttük el.

Erre azonban sajnos elég sokan csak az életük végén döbbennek rá. Mivel az életünk az időhöz van szabva, ezért ez a legdrágább áldás, amivel csak rendelkezhetünk. Ha engedjük, hogy elfolyjon, vele együtt az élet lehetősége is elfolyik, ha nem találkozunk az örök élet forrásával.

Akiben megvan Istennek, vagy az általános józanságnak a bölcsessége, az, amikor felismeri, hogy sodródik, korrigálja magát. Az élettel viszont csak akkor lehet teljes valaki, ha már nem a kronoszban, hanem a khairoszban létezik. A khairosznak pedig mindig van isteni célja, rendeltetése, amire azt az időmennyiséget használnunk kell az Úr dicsőségére. Az a személy, aki ezt nem viszi véghez, gyakran belső harcokat él meg, és ha még Istentől is eltávolodik, bajba kerülhet.

 

 

A kegyelmi idő tartalmának a konkrét tettekkel való megtöltése azért is fontos, mert közeleg az éjszaka, amiben már nincs kegyelem, megszűnik a khairosz, ráadásul igen hamar. A kegyelem ideje a megtérésért, Szent Szellemmel való betöltekezésért, Isten tiszteletéért van, de Isten terve szerint ennek vége lesz, és akkor már senki sem munkálkodhat. Ennek a bekövetkeztét senki sem tudja, csak azt, hogy már Pál idejére vonatkoztatva is közel volt – mennyivel inkább ma.

Az időnek tehát van tartalma, értéke és célja, más néven rendeltetése - ahogy Salamon szerint is mindennek rendelt ideje van. Ha tehát Isten kétszer-háromszor szól, nem érdemes elszalasztani, mert aki Jeruzsálemhez hasonlóan elszalasztja a „látogatás idejét”, kárt szenved. Vannak olyan korszakok, amelyekben Isten formál minket, és más emberekké lehetünk kegyelem és megszentelődés által.

Ebből fakadóan a keresztények és a világ szerint élő emberek ideje más jelentéssel bír, más az idővonala, más az időiránya.

Az egyik az örök életbe, a másik a teljes elveszettségbe vezet. A kegyelmi időt pedig arra kell használnunk, hogy a Jézus Krisztussal való végső találkozásra felkészüljünk.

 

 

A mai világ Akháb és Jézabel korára hasonlít, amit az aposztázia és az Istentől való elszakadás jellemzett, ezzel párhuzamosan viszont olyan emberek térnek meg, akikről soha senki sem gondolta volna. Ez csakis az Úr szuverén döntése, kegyelme által lehetséges.

Jézabel korában Izrael számára már csak kevés idő volt szánva és ezt a kegyelmi időt nem ismerte fel az a nemzedék – az egyedüli mentő körülmény talán az, hogy egy istentelen, törvénytelen politikai-vallási elnyomás alatt éltek.

Ez pedig ma is ez zajlik: bizonyos hatalmi rétegek olyan életvitelt, magatartást kényszerítenek a társadalomra, ami minden Isten és ember között kötött szövetség szemszögéből elfogadhatatlan (Pl.: Ádámmal, Noéval kötött szövetség).

 

 

Egy ilyen környezetben a két úton való sántikálás a megtérés legnagyobb ellensége, mert az eredménye öncsalás.

A kétlelkű keresztényekből álló gyülekezetek az utolsó időkben össze fognak omlani, mivel azt az időszakot csak teljesen elkötelezett keresztények bírják ki.

Izrael fiainak is problémát jelentett a két úton való sántikálás: nem csak Isten országa élvezett prioritást az életükben, hanem a moabiták vallási orgiái, a Baál-kultusz és Jézabel tanítása is. Ebből fakadt a mélységes hallgatás a Kármel-hegyen, amikor Illés Isten iránti féltékeny szeretetéből válaszút elé állította őket. Ha valaki Isten igéjével ellentétes dolgokat is befogad, többé nem tudja megcselekedni az igét, mert elhal benne az akarat.

Az Efézusi levél 5. fejezete arról szól, hogy a keresztényeknek fel kell ébredniük az álomból. Ebben a sötét korszakban egy keresztény ember nem kapcsolhatja össze a lelkét és az idejét nem hívő emberekkel, mert másképp csak bajt hoz magára - a mellett, hogy a hitetlent is elidegeníti a megtéréstől.

 

 

Az emberekre fordított időben figyelembe kell venni annak gazdasági, morális, vagy szellemi hasznát. Ha egyik sincs meg a kapcsolatban, akkor csak az időnket pazaroljuk. Az ehhez hasonló hiábavalóságok elhagyása feltétele az Úr hasonlatosságára való elváltozásnak. Természetesen minden ember felé küldetésünk van, de éppen ez az, amiért nem pazarolhatjuk az időt, hanem hasznosan kell felhasználni, hogy életeket nyerhessünk meg. A minőségi emberek, köztük Jézus, Pál, Péter és a többi apostol ennek megfelelően viszonyultak az emberekhez.

Efézus 5:16 – A rendelt időt, amit Károli „alkalomnak” fordított, ki kell használni, mert a napok (kronosz) gonoszok. A fizikai idő sodrásától pedig a bölcsesség, az Isten tökéletes akaratának az ismerete ment meg. Ha megszabadulunk a függőségektől, amik az időnket rabolják, kegyelmi állapotba kerülünk, amiben már megvan az ismeret és a cselekvésre való képesség is.

A normális erkölcsi értékekkel szemben jelenleg nagy politikai presszió, nyomás érezhető, még azokon a helyeken is, ahol konzervatív kormány gyakorolja a hatalmat. Az elindult folyamatokat ugyanis visszafordítani nem, csak feltartóztatni lehet – ha az adott helyen élő keresztények felébrednek és határozottan képviselik az ellenvéleményüket, érdekeiket.

 

 

Az úgynevezett „újmoralitás” nem más, mint Isten törvényének és a bűnnek a tagadása, mert a törvénytelenség mindig a bűn tagadásában áll. Ezért, ha valaki azt mondja, hogy Isten mindenkit szeret, az kimondatlanul is a bűn realitását tagadja. Ugyanis, ha tényleg mindenki Isten gyermeke lenne, akkor nem lenne szükség megtérésre, Jézusnak nem kellett volna megtestesülnie, szenvednie és lemennie a Pokolba. A mérhetetlen bűn és nyomor megváltoztatására viszont ez volt az egyetlen lehetőség, így tudott megnyílni előttünk az Atyához vezető út.

A folyamat azonban, amiben az Isten igéje szerint bűnnek minősülő dolgoknak pozitív színezetet adnak, sajnos nagyon sok keresztényre is hatással van. A feministák szerint például az abortusz a női emancipáció bizonyítéka, nem pedig gyilkosság. Azzal szemben, hogy Isten szemében ez bűn, ők azt mondják, ez jó dolog. Ide sorolható a homoszexuális „házasság” és a gender-mozgalom is.

Ezeknek az elfogadásával a keresztények megtagadják Isten törvényét, Ő viszont sosem adta át az erkölcsi törvényhozás jogát az emberiségnek. Míg az ókorban, ha az emberek nem tartották meg az erkölcsi törvényeket, nagyon is jól tudták magukról, hogy törvénysértő bűnösök, ezzel szemben ma az emberek még ünneplik is a törvényszegésüket.

Ha nincs erkölcsi törvény, nincs megváltás sem.

Ha a halálbüntetés bizonyos esetekben való jogossága mellett hoznánk érveket a Bibliából, ma még sok keresztény is felháborodna, pedig ez a Noéval kötött szövetség egyik sarokpontja. Ugyanez a helyzet a házasság felbonthatatlanságával, ami pedig az Ádámmal kötött szövetség része. A házasság és a család nem kulturális termékek, ahogy ma sokan állítják, hanem Isten alapította őket, egyidősek az emberiséggel. Hasonló módon a nemi identitást is a Teremtő adja, ezek az igazságok pedig a keresztény világnézet alapjai.

Noé korában a genetikai torzulások angyali beavatkozások miatt álltak be, ma viszont az emberek maguk keresik ezeket.

Nem véletlenül mondja azt az Úr, hogy az utolsó idők Noé korához lesznek hasonlók, mert az a kor volt a mai őstípusa.

 

 

A nemzeti határok megtartása ma már szintén botránykő a liberális körökben. Természetesen a határokban volt a történelemben egy mozgás, minimálisan változhatnak, de csak olyan mértékben, amíg azok nem sértik az isteni rendet, ami a nemzetekre vonatkozik.

Az emberiség fölött álló egyetemes törvény a világ egyik tartóoszlopa.

Mivel a vezetők jelentős része ezeket nem tartja meg, és még csak nem is tiszteli, a társadalmakat és az egész világot az összeomlásba taszítják. Az, hogy az összeomlás még nem következett be, a sok-sok keresztény imájának köszönhető. Ezért nagyon fontos, hogy az egyház továbbra is fékrendszerként működjön és megsózza a világot, hogy a törvénytelenség ne tudja elnyelni azt.

Megosztás


megosztás facebookon
megosztás facebookon

Kapcsolódó írások


Vidám Vasárnap
2018. 06. 08.

Az erősségek kifosztása

Egyház és társadalom
2018. 06. 21.

A 70 éves Izraelt ünnepelte a győri közélet színe-java

Vidám Vasárnap
2018. 05. 22.

Szent Szellem szerepe az üdvtörténelemben